Várady Róbert képei szinte mindig kortárs filozófiai problémákat jelenítenek meg. Számomra ő a nagy kérdéseket felvető festő. Hihetetlen intelligenciával, ugyanakkor rendkívüli finomsággal dolgozik. Tetszik, amit a képei sugároznak: olyan magától értetődő gondolkodásmódot, hogy a néző, a befogadó mindenféle előtanulmány és háttérismeret nélkül is kódolni tudja a látványt. Ettől végtelenül ismerősek és emberiek a képei.
De van valami, ami még nagyobb erővel hat rám, ahogy Várady képeit nézem: az irónia. Valahogy úgy gondolom, ezt csak egy olyan mély intelligenciával rendelkező művész engedheti meg magának, mint ő. Némi távolságtartással áll az emberekhez és a jelenségekhez, hogy legyen megbízható rálátása mindenre. Saját bevallása szerint is a finom, mérsékelt, kimért irónia híve, nem akar felforgatni minden vonatkozási pontot.
Fotó: Műcsarnok
A Műcsarnok Képpraxisok 2 című kiállításának alkalmából találkoztam Várady Róbert festőművésszel.