Várady Róbert képei szinte mindig kortárs filozófiai problémákat jelenítenek meg. Számomra ő a nagy kérdéseket felvető festő. Hihetetlen intelligenciával, ugyanakkor rendkívüli finomsággal dolgozik. Tetszik, amit a képei sugároznak: olyan magától értetődő gondolkodásmódot, hogy a néző, a befogadó mindenféle előtanulmány és háttérismeret nélkül is kódolni tudja a látványt. Ettől végtelenül ismerősek és emberiek a képei.

De van valami, ami még nagyobb erővel hat rám, ahogy Várady képeit nézem: az irónia. Valahogy úgy gondolom, ezt csak egy olyan mély intelligenciával rendelkező művész engedheti meg magának, mint ő. Némi távolságtartással áll az emberekhez és a jelenségekhez, hogy legyen megbízható rálátása mindenre. Saját bevallása szerint is a finom, mérsékelt, kimért irónia híve, nem akar felforgatni minden vonatkozási pontot.

Fotó: Műcsarnok

A Műcsarnok Képpraxisok 2 című kiállításának alkalmából találkoztam Várady Róbert festőművésszel. 

„Amikor a kép működni kezd a nézőben, ugyanolyan folyamat kezdődik el, mint a festőben munka közben, ugyanolyan beláthatatlan, ugyanolyan irracionális.” (El Kazovszkij)

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy úgy nézzen meg egy kiállítást, hogy a megnyitó szöveget is hallja, és bizonyos előtanulmányokat folytat a témáról. Nagyon hasznos volt számomra, hogy François Friedler képeit – azon túl, hogy nagyon tetszenek – bőséges háttérinformációval is ellátva nézhettem végig. A kiállítás kurátorának, Rockenbauer Zoltánnak, a Műcsarnokban készült beszélgetését néztem végig, mielőtt elindultam Fiedler Ferenc – vagy François Fiedler, attól függően, hogy a születési helyét és származását nézzük, vagy azt, hogy Franciaországban lett híres. Mindegy is.

Fotó: Műcsarnok

A Műcsarnok főbejáratánál, ahol Sorskérdések című kiállítás okán találkoztunk, éppen beszélgetett valakivel, amikor az interjúnkra érkezett.

Ha, olyan emberrel találom magam szemben, akit szeretek, tisztelek, nehezebb a dolgom, mert nemcsak kíváncsi vagyok rá, de érzelmileg is érintett. Lukáts Andor a kedvenceim közé tartozik, szinte minden szerepében láttam, rajongok a rendezéseiért, imádom a filmjeit.

A vele való beszélgetés tökéletesen feltöltött, jókora adag derűt kaptam a belőle áradó nyugodt bölcsességből.

Fotó: Műcsarnok

Képpraxisok 2: Lukáts Andor, Várady Róbert, Alexander Gyenes - 2. rész

LUKÁTS ANDOR SORSKÉRDÉSEI

Fotó: Műcsarnok

A Képpraxisok sorozat következő művésze Lukáts Andor, akiről képtelen vagyok elfogulatlanul beszélni. Decemberben a következő blogbejegyzésemben interjút olvashatnak vele. A készítése alatt gondolatban visszarepültem vele a kaposvári évekbe, beszélgettünk meg nem valósult forgatókönyvekről, talán a legerősebb benyomásom az volt, hogy végig az emberről beszélt: sorsokról, szeretetről, empátiáról, életről.

Most decemberben, a Műcsarnokban egy egészen más oldalát mutatja, videóinstallációja különös koncepció alapján készült.

A legnagyobb várakozással indulok a Műcsarnokba, hogy régi és új, nagyon közeli és kissé távolabbi portréfotói között találkozzak fiatalságom egyik példaképével, Keleti Éva fotográfussal. Életmű-kiállítását egy általam nagyra tartott kurátorral és fotográfiai szakemberrel, Szarka Klárával közösen állították össze. Izgulok. Nagyon szeretem, amit Keleti Éva csinál, ezért kissé nehéz nem elfogultan, régi emlékek feltolulása közepette beszélgetnem vele. 

Fotó: Műcsarnok

Egyéni utakat járó, kísérletező életművek futnak össze a Műcsarnok terében a festészet, grafika, plasztika, videó és fotó műfajaiban.

A Képpraxisok című 2014-es, nagy sikerű kiállításegyüttes továbbgondolását kínálja ezen a télen a Műcsarnok.

Miután láttam az ‘I can’t Wait’ című filmet, amelyben hihetetlen feszültség működik a szó és a cselekvés között, valahogy úgy képzelem, a piros fonal mindig Bloch keze ügyében van, hogy bárhol, bármikor, ha érzése, gondolata támad hozzákapcsolhassa az eddigiekhez és rámutathasson az elkövetkezőkre.

Fotó: Műcsarnok

November 20.

1989-ben ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményt, mely – többek között – Goethe hitvallását is tükrözi.

A Gyermekjogi Egyezmény teljes konszenzuson alapuló nemzetközi megállapodás, ami azért jött létre, hogy a világ minden országában ugyanazokat a gyerekjogokat tartsák be. Van még tennivaló azon a téren, hogy valóban az egész világra kiterjedjen ez a magától értetődő szemlélet, de a UNICEF képviselői jó úton haladnak. Az ígéretek még nem teljesültek maradéktalanul, számos helyen még napjainkban is sok gyereket fosztanak meg a jogaiktól.

Fotó: Műcsarnok

Sylvia Plachy fényképei rendkívüli módon képesek megérinteni: nemcsak a belső képeinket mozgósítják, hanem a lélek mélységébe is utat nyitnak. Emlékeink, álmaink, képzeletünk kísértetiesen gyönyörű díszletei közé visznek.

Tiszta szívvel festeni címmel négy művész – Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor – munkáiból látható kiállítás a Műcsarnokban. A kiállításegyüttesen átívelő összekötő kapocs erős: mind a négy alkotóra igaz, hogy csak tiszta szívvel szeretnek festeni.

A sajtóbejáráson Szegő György művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy ennek a tárlatnak a művészei par excellence festők, függetlenül attól, hogy nem mellesleg filozófusok és költők is. Így fogalmazott: a festészet az emberiség olyan kultúrkincseit foglalja magába, amelyeknek „fölhagyása bűn lenne”, a mostani kiállítás pedig a festészet ünnepe; a Műcsarnok ezzel a kiállítással csatlakozik a Magyar Festészet Napja októberi rendezvénysorozatához.

Valljuk be, mindenkit érdekel, mi van az ajtón túl. A kíváncsiság az egyik legemberibb tulajdonság, ráadásul dinamikus mozgatórugója a fejlődésnek. Lajta Gábor Az ajtón túl című kiállításán három teremben az utóbbi 34 év jellegzetes alkotásait láthatjuk.

Fotó: Műcsarnok