„A tavasz a merészség és a kísérletezés ideje, ahogy az erdei állatokon is láthatjuk, amelyek először repülnek ki a fészkükből, vagy ugrándoznak távolabb az anyjuktól. Ebben az évszakban minden felgyorsul, és mindenki a lehető legtöbbet tudja kihozni magából.” ( Sarah Ivens )

A tavaszi közeledte a Műcsarnokban jó csemegéket ígér a kiállítótermek szerelmeseinek: jönnek a „derkósok”, jön az örök szerelem, a fotográfia, majd a Nemzeti Szalon. Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a Budapest Fotófesztivál 2020. február 28-án negyedik alkalommal nyílik meg a Műcsarnokban induló rendezvénysorozatával: ekkor mutatják be Paolo Ventura kiállítását. A tavasz hozza el a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalont is, ami idén, március 28-tól együtt lesz a Derkóval, vagyis a Derkovits-ösztöndíjasok kiállításával. A komoly érdeklődést kiérdemelt szalonok mostani, márciusban nyíló állomását Szurcsik József állította össze. A Nemzeti Szalon előkészületeiről, a koncepcióról és a kiállítás egészéről a következő havi írásommal jelentkezem. Egészen biztos vagyok abban, hogy Szurcsik József kurátorral  a közeljövőben készített beszélgetésem alapján alapos betekintést kapunk a Nemzeti Szalon egészéről. Ez a kiállítás, a budapesti és az egész magyar képzőművészeti szcéna egyik legfontosabb eseménye. A tavasz hozza el. 

De addig is nézzük a februárban nyíló eseményeket, kicsit részletesebben. Szerencsére vannak nagyon is konszenzusos értékeink, amelyek minden vitán felül állnak.  Magyarország méltán büszke fotós múltjára és jelenére, és a jövője felé is így tekint. 

Paolo Ventura - Automaton

A Budapest Fotófesztivál alapítói és munkatársaik, Mucsy Szilvia, Somosi Rita és Szarka Klára célja az volt a közel két hónapot átívelő kiállítássorozattal, hogy bemutassa a kortárs és a klasszikus magyar, illetve nemzetközi fotográfia értékeit, újdonságait. „A fotográfiában mindig a sokszínűséget szerettem a legjobban, s most a Budapest FotóFesztiválon éppen ezt a gazdagságot és sokféleséget mutathatjuk be.”– mondja Szarka Klára, a fesztivál kurátora, aki rendszeresen együtt dolgozik a Műcsarnokkal, a legutóbbi, szívet melengető Keleti Éva életmű-kiállításnak is ő volt a kurátora.

2017 óta a Budapest FotóFesztivál alatt a főváros pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá válik hazai és nemzetközi viszonylatban is, rendszeresen összehozva a fotográfiai szcénát és a közönséget. A rendezvénysorozatot ezúttal egy olyan kiállítás nyitja meg a Műcsarnokban, amely a képzőművészet és fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világába viszi el a látogatókat.

Paolo Ventura munkája, az „Automaton” különleges, de nyomasztó mesét dolgoz fel. Velencében játszódik a második világháború alatt, amikor a német hadsereg bevonult Olaszországba, hogy megakadályozza az olaszok elpártolását. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyvíró édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás alatt, az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban. Ventura így vall projektjéről: „A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében." 

Paolo Ventura - Automaton 

Az emberi robotok témája sok művészt megmozgatott, jól ismerjük Pinokkió figuráját, vagy Offenbach operájából Coppéliát. Ezek a hősök, ahogyan Ventura Automatonja is, egyúttal arra is emlékeztethetnek, hogy mi, emberek nem mindig tudjuk uralni azt, amit teremtettünk. Bevallom, nagyon várom Paolo Ventura kiállítását. Az öröm és az izgatottság oka az is, hogy az alkotó várhatóan ellátogat a műcsarnoki megnyitóra. Szeretnék vele interjút készíteni, és itt, a Műcsarnok blogján megosztani ennek a különleges olasz művésznek a szavait.

Február 21-től pedig érkeznek a minden évben többszöri látogatást kívánó „derkósok”. A Műcsarnok évek óta otthont ad a Derkovits-ösztöndíjasok alkotásainak, akik hamarosan a hazai képzőművészeti élet meghatározó szereplőjévé válhatnak. „Ez nem egyszerű formális tradíció: a díj hagyományának fenntartása a magyar képzőművészeti élet számára kulcsfontosságú" – hangsúlyozta a tavalyi megnyitón Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója. A Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat először 1955-ben hirdették meg, hogy anyagi hátteret biztosítson a munka- és pénzhiányban élő művészeknek. Az ösztöndíjat kezdetektől fogva azok a harmincötödik életévüket még be nem töltött képző- és iparművészek kaphatják meg, akik tanulmányaik befejezése után önálló művészeti tevékenységet folytatnak. Azoknak nyújt támogatást, akik a felsőoktatás rendszeréből már kikerültek, de még nem teremthettek maguknak egzisztenciát. Jó látni, hogy ez a képzőművészeti díj presztízsértékkel bír mind a kiállító intézmény, a Műcsarnok, mind a fiatal kiállító művészek számára. Az ösztöndíj – melyet kizárólag művészi-szakmai szempontokhoz kötnek – egy éven át havi bruttó 200 000 forint összeggel járul hozzá a művészek pályakezdéséhez, szakmai fejlődéséhez és előmeneteléhez. Egy fiatal művész maximum három alkalommal kaphatja meg, egyidejűleg 26 fő részesülhet az ösztöndíjban. Alkotásaiból minden évben nagyszabású kiállítást rendeznek. Az ösztöndíj és a művek kiállításának jelentős lehetősége sok, ma már híres magyar képzőművészt indított el pályáján. A pályázatra idén mintegy 180 kiemelkedő munka érkezik. Ennyi jelentkezőből, alkotóból kell kiválasztani, kiknek a pályája ígéretes, vagy kik azok, akiknek merész próbálkozásai, újító ötletei érdemesek a támogatásra. A zsűrizés folyamata után a Műcsarnokban megrendezett kiállítás évek óta a fiatal művészek bemutatkozásának jelentős pontja, sokan látogatják és mintegy szellemi műhelyként, találkozási pontként is funkcionál, ahol nemcsak a közönséggel, de a fiatal és az idősebb generáció egymással is találkozhat. Innen a Műcsarnokból új perspektívák nyílhatnak, kiállítási felkérésekkel, új gondolatokkal és alkotási folyamatokkal. A „Derko” immár 64 éves múltra tekint vissza, és egyre nagyobb érdeklődést, aktivitást vált ki a fiatal generációból.

Az idei kiállítás rendszerében új elem, hogy az ösztöndíjasok bemutatkozása a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon tárlattal egy időben történik. Így lehetőség nyílik meglátni a párhuzamokat, művészi rokonságokat és közös gondolkodási folyamatokat, hiszen a legfrissebb művészek a már érett alkotók munkáival együtt láthatók majd.

Hamarosan egyenkénti randevút tervezek az alkotásokkal, és persze az alkotókkal is, hiszen tavaly is akadtak nagy kedvenceim, figyelemre méltó új szellemiséget és gondolatokat képviselő képzőművészek. Megnyitó: február 21.

Szóval, jön a tavasz és vele együtt a Nemzeti Szalon, melynek megnyitója március 29.

Hamarosan érkezem a hírekkel, de addig is találkozzunk a Műcsarnokban.

írta: Hangyál Judit