A biokémia olyan távol áll tőlem, mint a csillagok. Illetve mégsem, mert azokat néha nagyon is közel érzem magamhoz. A biokémiát sosem.

Alexander Gyenes magyar származású, Amerikában élő biokémikus számtalan San Francisco-i és európai kiállítóhely után Budapestre érkezett, hogy részt vegyen a Műcsarnok-beli KÉPPRAXISOK kiállítás-együttesben, ahol elsősorban a csillagászati kutatás területeiről kiinduló projektjeit mutatja be.

Fotó: Műcsarnok

- Képzőművészként milyen területtel foglalkozik?

Fénnyel foglalkozom, de a spektrum másik oldalán. Sokféle fény-aspektussal találkozom, a nanotechnológia területén dolgozom. Fénytöréseket végzek, molekulaméreteket határozok meg. A művészi és a tudományos tevékenységem abban forr össze, hogy létrehoztam egy molekuláris festőanyagot: a fényfáklyát. A molekuláris festészet érdekel igazán. Ez a gondolatom nagyon erősen rezonál a fény anyagiságára, és itt jön a képbe az eredeti szakmám, hogy valójában biokémikus vagyok. A célom, hogy minden eszközzel ábrázolni tudjam az egész spektrumot.

- Nagyon érdekesnek találom, ahogy a biokémia és a művészet összefonódik.

A fő célom, és az egész tevékenységem lényege az, hogy a tudomány által közvetített világképet megpróbálom átültetni egy-egy installációba. Nekem fontos, hogy ezt konceptuálisan tudjam megjeleníteni, művészi megfogalmazásban. Ahogyan a tudomány lát bizonyos jelenségeket, az az én szememben majdnem együttállásban van a művészettel. Nagyon mély jelentősége van számomra annak, hogy eljátszhatok a tárgyak anyagiasságával. Nem a tárgyakra koncentrálok, hanem sokkal inkább a minket körülvevő folyamatokra. Ez a „proceduális art”-ra is jellemző előrehaladás az, ami igazán érdekel. Az anyagiságtól a jelentéstartalomig szeretnék eljutni. Próbálok egy pontra koncentrálni, és azt annyira kibontani, ahogy csak lehet.

Fotó: Műcsarnok

- A kiállított anyagban nagyon erősen jelen van a hit és a vallás kérdése.

A kiállítás egyik kulcsfigurája a 20. század elején élt jezsuita csillagász, Fényi Gyula, az ő megidézése nyilván ezt a vonalat erősíti. A vallás és a tudomány összefonódik. A kozmológiában és asztronómiában a hit kérdéseinek felvetése talán erősebb, mint a többi tudományágban.

- Hogyan talált rá Fényi Gyula munkásságára?

Mondhatnám, hogy teljesen véletlenül, de szerintem semmi nem történik úgy. Szeretem a könyveket, sokat járok könyvesboltba. Egy antikváriumban bukkantam rá Fényi Amerikába küldött asztronómiai megfigyeléseire. Aprólékos rajzok segítségével próbálta feltérképezni a napkitörések törvényszerűségeit. Azt hiszem nagyon érdekes ember volt, ötvözte mindazt, ami engem izgat. Hihetetlenül sziszifuszi munka, hogy valaki 30 éven át minden napkitörést regisztrál. Van értelme? Nincs értelme? Nagyon megfogott ez a téma, különösen azzal a tudattal, hogy Fényi mindezt az Alföld magányában tette. Amikor hosszú idő után újra Budapestre jöttem, próbáltam kutatni utána, minél többet akartam megtudni róla. Elmélyültem Fényi egész munkásságában. A személyisége is nagy hatással volt rám. Vallásos odaadás jellemzi, egyszerre teli a katolikus miszticizmussal és a felfedezésre nyitott természettudós kíváncsiságával. Úgy érzem, bennem is ez a kettősség munkál: művészet és tudomány. Fényi a kiállítás magja, erre építettem az installációkat és a képeket. A szövegek, a képek, a fotók és az illusztrációk is a tudomány nyelvén, de művészi eszközökkel beszélnek. Próbáltam az egyenletek, képletek, adatfolyamok sűrített halmazait is a műalkotás terepévé válik.

Fotó: Műcsarnok

- Ha lenne rá lehetősége, elmenne az űrbe?

Nem. Egyértelműen nem.

Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Manapság, hatvan évvel azután, hogy az első ember ott járt, talán csak 2-3 ember tartózkodik odafent, hihetetlen űrkutatási projektek eredményeként, iszonyú nehézségek árán vagyunk képesek huzamosabb ideig ott tartani őket.

Évtizedeken át csak egyféle űrhajó tudott feljutni. Életveszélyes küldetés.

Gondoljunk bele, egy csavart nem lehet ott betenni, egy kalapácsot nem lehet használni, embertelen távlatnak tartom ezt. Különböző hollywoodi mesék azt sugallják, hogy ez egy racionális jövőkép, az emberiség terjeszkedni fog az űrben. Fikció, mert embertelen közeg. Szó szerint nem embernek való. De érdekesnek és fontosnak tartom, hogy rávilágítsak, még nem élünk ott (és nem is fogunk ), de már sikerült a világűrt szeméttel megtölteni. Élesen elválasztom az illúziókeltést a tudományos megfigyeléstől.

Próbálom a tudományos megközelítés igényével, gondosságával és analitikus módszereivel bemutatni az égi rend és harmónia emberi ésszel alig felfogható törvényeit, és rámutatni ezen vállalkozás lehetőségeire. Számomra az asztronómiai témák termékeny teret kínálnak a megfigyelés folyamatának és valósághoz való viszonyának művészi módon való feltárására.

Erről szól ez a találkozás itt a Műcsarnokban.

Fotó: Műcsarnok

„A nagyok kegye, hatalmasok jóakarata, befolyásosak támogatása, a tömegek elismerése, egyének szeretete, minden változik, hullámzik, visszatartani éppoly kevéssé tudjuk, mint akár a Nap, Hold, csillagok futását, pedig ezek a dolgok nem természeti jelenségek: ha elveszítjük, a magunk vagy mások hibájából, véletlen vagy végzet szeszélyéből veszítjük el, de mindez változékony, biztosak sosem lehetünk felőle.” (Goethe)

írta: Hangyál Judit