Temetők, elhagyott üzemek rozsdás, idő marta rácsai vezették el Major Kamillt a geometrikus absztrakciótól a sávokban rendeződő, akkád és sumér ékírásra emlékeztető Écriture (Írás) sorozatához. E korszakának munkáiból állította össze legismertebb grafikai albumát, a Gilgamest.
Major agyag helyett nehezebben megmunkálható fatáblákba vési ki reliefjeit, amelyeken a formák ritmusa mellett fontos szerep jut a fény-árnyék hatásoknak is. A táblák egy része monokróm, másokon mindössze két szín jelenik meg. A rácsszerkezetű, hálós képek is pozitív-negatív felületekre épülnek. Üres és teli. Fekete és fehér. Színkavalkád és színtelen. Ezek metamorfózisát keresi. A Műcsarnok-beli kiállítás, amelynek legkorábbi műve 1979-ből való, mintegy 30 képen keresztül felvillantja az életút fontos állomásait, ízelítőt adva Major Kamill művészetéből.
Ha Major Kamill életpályáját végignézzük, feltűnő, hogy a párizsi emigrációban is elsősorban a magyar művészek iránt érdeklődött. Franciaországban híressé vált, magyar származású képzőművészek egész sorával volt emberi és alkotói kapcsolata.
Fotó: Műcsarnok
Vajon tudatos törekvés volt ez, vagy így alakult ?
Igazán egyik sem. Meg kell mondanom, hogy viszonylag lassan tanultam meg a francia nyelvet, ebben nem voltam túl jó. Ráadásul a főiskolán nem találkoztam olyan francia művészekkel, tanárokkal, akik hatással lettek volna rám, pedig már néhány évvel az odaérkezésem után kiállítottam a Grande Palais-ban, a „Les grandes et jeunes” kiállításon. Volt alkalmam még “elkapni” a magyarok közül a francia nagyokat, például Vasarelyt. Éppenhogy megérintett az a fajta konstruált művészeti forma, de a továbbiakban nem nagyon izgatott. Gondolatiságukat, egyéniségüket tekintve jóval fontosabbnak éreztem a magyar művészeket, Hantaït és Székely Verát mindenképpen, mint esetleg a franciákat, akikkel összejöttem.
Mondják, emigrációban lesz valaki igazán magyar. Felerősödnek olyan érzések és alkotásra ösztönző gondolatok, melyek – adott esetben – itthon nem jöttek volna elő. Ön is ezen az érzelmi folyamaton ment keresztül?
Nem emlékszem, hogy valaha is lanyhult volna a magyarságtudatom. Hogy erősödött volna, azt nem érzem, de az biztos, hogy ahogy haladok előre az életben és idősödöm, a vonzódásom is nő Magyarországhoz. Ez a kérdéskör nyilván összefügg a kommunizmussal is. Mindannyian utáltuk. Engem senki nem bántott azokban az években, de maga a rendszer nagyon irritált. Nem volt közöm ahhoz a társadalmi réteghez, amelyik akkor hatalmon volt. Most ez nincs.
Fotó: Műcsarnok
Sok-sok éven át tanított, gondolom, nagyon szerette.
A feleségem szerint szerettem. (ez a mondat nagy derültséget váltott ki belőlem) Ha ő mondja, akkor biztos úgy van! Volt egy művészcsoport, tulajdonképpen egy mini ‘beaux-arts’ – én magam is azon az egyetemen végeztem –, grafikusok, festők, szobrászok, főleg velük foglalkoztam. Amikor ez megszűnt, fakultatívvá változott, bárki beiratkozhatott a kurzusaimra. Voltak évek, évjáratok, amelyek nagyon sikeresek voltak, és akadtak kevésbé jelentősek. Amikorra megtanultam, hogyan is kell ezt csinálni, nagyon élveztem, számomra is tanulási folyamat volt a tanítás. Próbáltam folyamatosan megújulni, minden évben mást csinálni, hogy aki újra beiratkozik hozzám, az se unatkozzon. No és én se. Sajnos a tanítványaimmal már nincs kapcsolatom, szétszéledtek a nagyvilágban, és tudomásul kellett vennem, hogy Franciaországban más a tanár-diák viszony, mint nálunk. Talán az én hibám is, hogy kevesekről tudok róluk, de visszahúzódó ember vagyok.
Érzelmi szempontból van-e különbség, hogy itthon állít ki, vagy Franciaországban? Fontosabb-e Magyarország ilyen szempontból?
Nem. Fontosnak tartom, hogy néha megmutassam magam, de nem gyakran, és csak amiatt, hogy a műtermen kívül is legyen kapcsolatom a saját munkáimmal. Látnom kell, hogyan élnek meg a képeim más közegben. Vaddisznók között élek, egy pici faluban, ahol nyáron százan lakunk, télen mindössze ötvenen. 20 országból élnek ott, többnyire művészemberek. Nem csak képzőművészek, mindenféle ág képviselői. Van, aki minden hónapban tárlatra viszi a műveit. Ez nekem favágás, nem az én utam. Nincs szükségem a nyüzsgésre, mikor veszek levegőt akkor? Hol házat, hol hazát, hol kerítést építek, hogy megvédjem magam a vaddisznóktól, vagy akár az emberektől is. Van más tevékenység is. Nagyon szeretem a kertet. Ott ilyenkor már süt a nap.
Fotó: Műcsarnok
Milyen műveket hozott most a Műcsarnokba?
Ez egy kis szelete annak, amit eddig csináltam. Vannak itt korai képeim, az emigrálásom utáni évekből. A legkorábbi 1979-ben készült. A 30 kép nagyjából összefoglalja az eddigi pályámat. Érdekes, hogy amikor 1984-ben Pécsen állítottam ki, feltekertem a nagy, 3,4,5 méteres vásznakat. És el is felejtettem őket. Most tekertem ki őket. Rácsodálkozok a saját képeimre. Azután megtartom vagy kidobom őket. Időnként takarít az ember.
A beszélgetés végén rájöttem, mi szeretnék lenni: szemételszállító Dél- Franciaországban, abban a faluban ahol Major Kamill él.
írta: Hangyál Judit
