Műcsarnokblog

Képpraxisok 2: Lukáts Andor, Várady Róbert, Alexander Gyenes - 2. rész

2019. december 17. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

Képpraxisok 2: Lukáts Andor, Várady Róbert, Alexander Gyenes - 2. rész

LUKÁTS ANDOR SORSKÉRDÉSEI

lukats_2.jpg

Fotó: Műcsarnok

A Képpraxisok sorozat következő művésze Lukáts Andor, akiről képtelen vagyok elfogulatlanul beszélni. Decemberben a következő blogbejegyzésemben interjút olvashatnak vele. A készítése alatt gondolatban visszarepültem vele a kaposvári évekbe, beszélgettünk meg nem valósult forgatókönyvekről, talán a legerősebb benyomásom az volt, hogy végig az emberről beszélt: sorsokról, szeretetről, empátiáról, életről.

Most decemberben, a Műcsarnokban egy egészen más oldalát mutatja, videóinstallációja különös koncepció alapján készült.

Ugyan, színészként és rendezőként Lukáts Andor a magyar színházi élet egyik legsokoldalúbb alakja, számos nagy sikerű film főszereplője, de a képzőművészet területére kacsingatás nem mindennapi tőle. A Műcsarnok videóinstallációja hét életkoron keresztül különböző nemű, különféle sorsú emberek mindannyiunkat megszólító történeteiről mesél. Milyen kérdések foglalkoztatnak egy óvodás kislányt, egy fiatal apácát vagy egy hatvanéves orvost? Hogyan látja a jövőt egy állami gondozásban élő kamasz, és hogyan egy háromgyerekes, elvált édesapa? Összegzés, újrakezdés, reményvesztettség, hit.

lukats_1.jpg

Fotó: Műcsarnok

Színészi pályája szokatlan módon indult: először lakatosként dolgozott ,majd dekoratőr volt. Amatőr színészként először a Pinceszínházban mutatkozott be, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze, színésze, végül rendezője lett. A következő hónapban megjelenő interjúban kalandos felvételijéről is beszél, arról hogyan lett színész Kaposváron a híres években. Két évtizedet töltött ott, meghatározó élmény volt számára a színház szellemisége, itt ismerte meg azokat a művészeket, akik egész életére nagyon erős hatással voltak. Ezután Budapestre jött szerencsét próbálni – vagy legalábbis mást próbálni, mint amivel addig foglalkozott. A budapesti Katona József Színház tagja lett, ahol megrendezte a színház történetének egyik legnagyobb szériában futó – 20 évig játszott – darabját, a Portugált.

Következő blogban interjú Lukáts Andorral.

 

VÁRADY RÓBERT – A látszatok valósága

varady_2.jpg

Fotó: Műcsarnok

2019 áprilisában a Várfok Galériában volt alkalmam Várady Róbert képeivel találkozni. A mostani műcsarnoki tárlata az elmúlt 5-10 évben készült munkáiból válogat, ezeken keresztül igyekszik átfogó képet nyújtani Várady intellektuális és érzéki élményt egyszerre nyújtó festészetéről. Ezekben a művekben az ember és egyén, illetve az őt körülvevő társadalmi, kulturális, fizikai tér viszonya, és e kettősségnek ellentéte ábrázolódik. Absztrakt felületekből és leíró elemekből komponált, precízen kidolgozott festői részletekkel készült munkáiban festőiség és jelentés tökéletes harmóniában áll.

A realistán ábrázolt alakok középpontba állításával a festő nem kevesebbet vállalt fel, mint hogy felmutassa az érzékelés viszonylagosságát. Figuráinak leginkább önmagukhoz és egymáshoz való viszonyát, társadalmi szerepét és helyzetét, így a teljes sors lényegi elemeit ragadja meg, miközben az ábrázolt alakok személyisége is megjelenik.

varady_1.jpg

Fotó: Műcsarnok

Várady Róbert festményei tematikus csoportokba rendezhetők, de mindegyikre jellemző az a hatás, amit a befogadó átél: egy tartós, állandósult érzelmi hangoltság, a létezés általános kérdései iránti nyitottság.

Ezt az érzést, ezt az állapotot viszem magammal a kiállításról. Nekem ez a fontos a művészetben: hogy részemmé legyen, beépüljön, magamévá tegyem. És dönthessek arról, hogy a képeken szereplőknek, az alkotónak volt-e más lehetősége egy adott pillanatban, és ha igen, miért ezt választották? Nekem vajon van-e más lehetőségem, mint az amit választottam és választok? Érdemes ezen elgondolkodnom...

ALEXANDER GYENES – BOLTOZAT

gyenes_1.jpg

Fotó: Műcsarnok

A biokémia olyan távol áll tőlem, mint a csillagok. Illetve nem, mert azokat néha nagyon is magamhoz közel érzem. A biokémiát sosem.

Alexander Gyenes Amerikában élő magyar származású biokémikus, képzőművész a Műcsarnok-beli KÉPPRAXISOK kiállítás-együttesben elsősorban a csillagászati kutatás területeiről kiinduló projektjeit mutatja be. Az itt látható munkák alapvetően a következő négy csillagászati eseményt dolgozzák fel:

-Fényi Gyula csillagásznak a 20. század elején rögzített napkitörés-megfigyeléseit,

- a Giotto űrszonda 1986-ban készült felvételeit a Halley üstökösről,

- a Vénusz bolygó 2012-es elhaladását a Nap előtt,

- és az 2017-es részleges napfogyatkozást, ahogy az Észak-Amerikából megfigyelhető volt.

A kiállítás egyik kulcsfigurája a 20. század elején élt jezsuita csillagász, Fényi Gyula. Az asztronómus aprólékos rajzok segítségével próbálta feltérképezni a napkitörések törvényszerűségeit. Ahogy Gyenes vall róla: „Fényi személyisége igen megkapó: vallásos odaadás jellemzi, egyszerre telve a katolikus miszticizmussal és a felfedezésre nyitott természettudós kíváncsiságával.” Ugyanilyen kettősség érhető tetten Alexander Gyenes alkotói attitűdjében és munkáiban: a tudományos megközelítés igényével, gondosságával és analitikus módszereivel igyekszik bemutatni az égi rend és harmónia emberi ésszel alig felfogható törvényeit, és rámutat ezen vállalkozás lehetőségeire.

Gyenes számára az asztronómiai témák termékeny teret kínálnak a megfigyelés folyamatának és valósághoz való viszonyának művészi módon való feltárására.

gyenes_2.jpg

Fotó: Műcsarnok

Maga a tudomány „nyelve” – a tudományos szövegek, képek (fotók és illusztrációk), egyenletek, képletek, adatfolyamok sűrített halmaza – is a műalkotás terepévé válik.

A kiállítási koncepció,  Alexander Gyenest és Szerdahelyi Júliát dícséri.

Ken Liu kínai származású amerikai író-műfordítónál találtam ezt a gyönyörű idézetet:

„Honnan lehetünk biztosak abban, hogy a gondolatok, melyek létrejönnek az elmédben, miközben ezeket a sorokat olvasod, ugyanazok a gondolatok, melyek bennem születtek meg írás közben? Különbözőek vagyunk, te meg én, és tudataink annyira távol állnak egymástól, mint az univerzum két végpontján lebegőcsillagok. És mégis, bármi is veszett el a gondolataimból a civilizáció labirintusában, míg a fordítás hosszú útja alatt a te elmédig eljutottak, hiszem, hogy megértesz engem, és te is így gondolod. Elméink képesek találkozni, még ha rövid ideig és tökéletlen módon is. Nem tűnik-e ettől az univerzum egy kicsit kedvesebbnek, fényesebbnek és otthonosabbnak, valamicskét emberibbnek? Az ilyen csodákért élünk.”

írta: Hangyál Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://mucsarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr3915356304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása