„A jelenben az abszurditás és a szürrealitás áthatja a valóságot, a mindennapi tapasztalatot...”

A Műcsarnok blog vendége Ferenczy Zsolt festőművész, a Nemzeti Szalon egyik kiállítója.

Beszélgetés Szita Barnabás képzőművésszel

Szurcsik Józseffel a Műcsarnokban, a „Szabadjáték – II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon” okán készültem beszélgetni, de előtte fontosnak tartottam, hogy ellátogassak a B32 Galériába és megnézzem „Romantikus táj égő házzal” című kiállítását. Nagyon felkavaró anyagot láttam, és ismét rájöttem, milyen fontos a művész verbális megnyilatkozása és a művészettörténész kiegészítése. Ugyanis teljesen félreértettem Szurcsik képeit. Úgy gondoltam, hogy a képei segítségért üvöltenek, hogy vedd észre, elpusztulunk, minden ég és füstöl.

Festékfoltok a zongora billentyűin...

Beszélgetés Szabó Franciska festőművésszel

Fotó: mutermek.com

- Ha végignézzük a tanulmányai felsorolását, abból csillapíthatatlan tudásvágy tükröződik. Folyamatosan alkotó képzőművészként milyen viszonyban áll a tanulással, az ismeretek bővítésével? Úgy érzem, hogy a festészet mellett a Bölcsészkar elvégzése, a kommunikáció és médiatudomány, vagy a közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga megszerzése a tudás átadásának igényére is enged következtetni.

"Valaki él a képzeletemben,

elképzelem, milyennek képzel engem,

azt hiszi, hogy az egyik életemben

én voltam ő, és verset írt helyettem."

(Orosz István)

Forrás: valasz.hu

Az 1990-es években és a 2000 évek elején rengeteg képzőművészeti kiállítást látogattam Budapesten. Akkor fordultam a színháztól a kortárs képzőművészek felé. Főként a fotográfiai trendek érdekeltek, de „mindenevővé” váltam. Akkor láttam a Liget Galériában (fontos hely volt, mindent néztünk ott), szóval emlékszem az Identitás című kiállítására, amelynek fotóit egy magyarországi menekülttáborban készítette. Afgán és iraki gyerekeket ábrázolt, akik illegálisan, embercsempészek segítségével kerültek Magyarországra. Szépek voltak, tiszták és bizalommal teli volt a mosolyuk. Ugyanúgy, ahogy egy francia, magyar, amerikai vagy orosz gyereknek. Most, hogy felelevenítettem az Ön képeit, eszembe jutott, hogy az egyik képen egy kisfiún „Forever Friends” feliratú póló volt. Ez a kiállítás és az azt követő projekt ugyanebben a témában az emberi és művészi szolidaritás iskolapéldája volt. Képzőművészként zavarja-e, hogy a világ nagy „mozgató trendjei” semmit sem változnak? Ma is csinálhatna egy ilyen sorozatot, akár ugyanabban a táborban. Mintha az iskolában a „…és mi ebből a tanulság” résznél mindenki hiányzott volna.

Vékony, hosszú hajú, visszahúzódó magyar-japán lány Révész Anna képzőművész. Alkotásai a Derkó 2020 kiállítás gyöngyszemei a Műcsarnok termeiben. Amikor belépünk, rögtön szemben a diplomamunkáját látjuk: egy tradicionális, 19. századi ezüstlappal borított, paravánra készített festményt. Ha az ezüst felületet kezeletlenül hagyta volna, száz év múlva eltűnne onnan a kép – jó, hogy nem így történt, nem szeretném, ha ennek az áldott tehetségű lánynak bármely munkája valaha is láthatatlanná válna. De, ennek a munkának éppen az a lényege, hogy direkt nem kezelte a felületet, tehát idővel el fog tűnni a festmény.

Fotó: Műcsarnok

Nem voltam túl jó viszonyban a szobrokkal. Zavart a megmásíthatatlanságuk. Azután Rómában megláttam Michelangelo Mózes szobrát és elsírtam magam. Azóta másképp állok a kőbe zárt szépség által felém irányuló mondanivalóhoz.

A Műcsarnok Derkó 2020 kiállításán a művészi pálya kezdetén kapható legmagasabb elismerést, a Derkovits-ösztöndíjat idén elnyert fiatal alkotók műveivel, festményekkel, kisplasztikákkal, installációkkal, és mellettük szobrokkal is lehet találkozni. A „Derkó” az első belépő a hivatásos, magyar képzőművészeti világba. A díjazottak mindannyian 35 év alattiak, szívmelengető volt látni a megnyitón a kissé még zavarban lévő, tiszta tekintetű, reményteli fiatal művészeket.

Itt találkoztam az 1988-ban született Ámmer Gergő szobraival.

Temetők, elhagyott üzemek rozsdás, idő marta rácsai vezették el Major Kamillt a geometrikus absztrakciótól a sávokban rendeződő, akkád és sumér ékírásra emlékeztető Écriture (Írás) sorozatához. E korszakának munkáiból állította össze legismertebb grafikai albumát, a Gilgamest.

Major agyag helyett nehezebben megmunkálható fatáblákba vési ki reliefjeit, amelyeken a formák ritmusa mellett fontos szerep jut a fény-árnyék hatásoknak is. A táblák egy része monokróm, másokon mindössze két szín jelenik meg. A rácsszerkezetű, hálós képek is pozitív-negatív felületekre épülnek. Üres és teli. Fekete és fehér. Színkavalkád és színtelen. Ezek metamorfózisát keresi. A Műcsarnok-beli kiállítás, amelynek legkorábbi műve 1979-ből való, mintegy 30 képen keresztül felvillantja az életút fontos állomásait, ízelítőt adva Major Kamill művészetéből.

Ha Major Kamill életpályáját végignézzük, feltűnő, hogy a párizsi emigrációban is elsősorban a magyar művészek iránt érdeklődött. Franciaországban híressé vált, magyar származású képzőművészek egész sorával volt emberi és alkotói kapcsolata.

Fotó: Műcsarnok