"Valaki él a képzeletemben,

elképzelem, milyennek képzel engem,

azt hiszi, hogy az egyik életemben

én voltam ő, és verset írt helyettem."

(Orosz István)

Forrás: valasz.hu

- Sokszor fordul elő, hogy olyasmit fedeznek fel a munkáiban, amit nem szándékosan vitt bele?  Hogyan viszonyul az ilyesfajta befogadói felfedezésekhez? Ez talán azt is jelentheti, hogy a művészen kívül a kép is dolgozik és a néző is, így alakul egységgé. Mit gondol erről?

Ezért érdemes egyáltalán belefogni a dologba! Ha mindent tudnék a műről, amivel pepecselek, nem lenne érdemes megcsinálni. Néha eszembe jut a Duchamp-féle tétel, hogy tudniillik kettőn áll a vásár. A teremtő aktus, mondja a francia, nem egyedül a művész dolga, a néző szerepe ugyanolyan fontos. Sőt – őt idézem – fontosabb. A néző hozza létre a mű kapcsolatát a külvilággal, azzal, ahogy a mű rejtett tulajdonságait megfejti és értelmezi, azonosul vele, vagy elveti. Na persze a néző csak az egyik felfedező. Olykor én is észreveszek rejtett dolgokat, amelyek visszafelé átértelmeznek egy-egy munkát, sőt arra késztetnek, hogy belenyúljak, folytassam, vagy újrakezdjem az egészet. Észrevenni a saját műben meglepő újdonságokat, ez akár valami rejtett spirituális segítségre is utalhat, amibe most nem megyek bele, mert nagyon messzire vezetne, de ez nem azt jelenti, hogy nem is foglalkoztat.  Ebből a szempontból átértelmeződik a hibátlanság fogalma is. Szerintem a mű halála a tökéletesség.

- Foglalkozik animációs filmekkel, ír, rajzol illusztrál, plakátot tervez. Mennyire választja szét ezeket a területeket?

Nem szívesen különítem el őket, de olykor a műfajok maguk is ellenszegülnek a skatulyázásnak. Az illusztráció összefügg az irodalommal, és az, hogy anamorfózisokat rajzolok, szervesen következik némely plakátomból. Legutóbbi regényem, a Sakkparti a szigeten pedig egy rövid rajzfilmem egyenes következménye.

Fotó: utisz-utisz.blogspot.com

- Nagyon szeret barangolni, saját szavaival csavarogni. Miért jobb úton lenni, mint megérkezni? Miért jobb egy művön dolgozni, mint befejezni? Vajon az alkotói folyamat fontosabb, mint a mű maga?

Talán már az első kérdésre adott válaszból sejthető, hogy viszolygok a lezárt, végleges művektől. Az úton levés alatt az alkotás parttalanságát is értem, azt, ahogy egyik munka inspirálja a másikat, aztán a másik visszahat az elsőre… Na persze a valódi utazásokat is kedvelem. Sokfelé megfordultam, és ezek az élmények általában szellemi feltöltődéssel is jártak. Hogy az „úton levés” óhatatlan velejárója az eltévedés? Hát persze. De valamit valamiért. Utat tévesztve egyébként az ember olykor közelebb kerül önmagához.

- Milyen világban nőtt fel a rejtélyek szempontjából, és ahhoz képest milyen ez a mostani világ? Titokzatosabb vagy egyértelműbb válaszokkal teli?

Ellentmondásnak tűnhet, de Borgesen fölnőve talán érthető a válaszom: ahogy az ember öregszik, egyre tisztábban lát. Úgy értse, hogy talán jobban átlát a szitán. Na, persze egyértelmű dolgokról nincs szó. A duplafenekűek mindig is jobban érdekeltek. Vagy azok, amiket annak képzelek. Talán ide passzol: vannak dolgok, amiket el tudok képzelni és le tudok rajzolni. Vannak, amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Vajon le tudok-e rajzolni valami olyat, amit nem tudok elképzelni?

- Talán a legismertebb plakátja a híres Továris! Konyec!, mégis számomra a legkedvesebb Orosz István-mű a lépcsős sorozata. Egymástól meglehetősen távoli műfajok; és felmerült bennem, hogy Orosz István és Utisz kettősének vagy kettősségének is köze lehet a hihetetlen sokszínűségéhez. Kit rejt Utisz? Hogyan született?

Odüsszeusz is álnévként használta ezt a szót, akkor, amikor a küklopszot kellett legyőznie. Ugye emlékszik a mesére: végül a szörny szeme világa veszett oda. Nekem szerencsére nincs szükségem ilyen durva fellépésre, de mikor az előző kérdés kapcsán szóba kerültek a titkok, az valahogy illik az Odüsszeusz-Utisz művésznévhez. Bizonyára Török András barátomnak is, aki kitalálta nekem ezt a nevet, ilyen gondolatok forogtak a fejében. Nekem meg gyakran kapóra jön ez a skizofrén helyzet a dupla névvel, különösen a kettős jelentésű képek esetén. Közelről egy tájkép – ezt csináltam én, távolról egy arcmás – az meg Utiszhoz tartozik.

- Jókora rutinja van az elismerésekhez való viszonyulásban, hiszen szinte minden itthon kapható művészeti díj birtokosa: a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Balázs Béla-díjas. Mit jelent Önnek a Műcsarnok Nemzeti Szalonjának részese lenni?

Megtisztelő, hogy a Műcsarnok számít rám a Szalon résztvevőjeként. Jó lenne a valódi kiállításon a valódi kollégákkal valóságosan találkozni és kezet rázni … vagy legalább a könyökünket összeütni. A többit majd megbeszéljük ott, személyesen a Műcsarnok kiállítótermeiben a Szabadjátékon.

Fotó: Műcsarnok

írta: Hangyál Judit