Beszélgetés Szabó Franciska festőművésszel
Fotó: mutermek.com
- Ha végignézzük a tanulmányai felsorolását, abból csillapíthatatlan tudásvágy tükröződik. Folyamatosan alkotó képzőművészként milyen viszonyban áll a tanulással, az ismeretek bővítésével? Úgy érzem, hogy a festészet mellett a Bölcsészkar elvégzése, a kommunikáció és médiatudomány, vagy a közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga megszerzése a tudás átadásának igényére is enged következtetni.
Függetlenül attól, hogy végül milyen szakmát választottam, a tanulási vágyam állandó, és valahogy nem akar megszűnni. Évtizedek óta elterjedt a "life-long learning” fogalma, amely szerint a folyamatos alkalmazkodás kulcsa a nyitottság és a tanulás. Igyekszem eszerint beosztani a tevékenységeimet, és olyan új területekről ismereteket szerezni, ami a jelenlegi – mind képzőművészeti, mind pedagógiai – munkámat támogatja, vagy egy új nézőpontot, készséget adhat hozzá. Többek között ezért döntöttem évekkel ezelőtt a mandarin kínai nyelv tanulása mellett.
- Dolgozott egy EFOP-projektben, amelyik a tanulók képességeinek kibontakozását segíti elő. Képzőművészként, ennyire fiatalon a pedagógusi munkára készül? Ennek két oka lehet: vagy nagyon jó mesterei voltak, és szeretné továbbvinni, amit kapott, vagy ellenkezőleg: a pályája ezen a fronton hiányokat mutat. A mesterei milyen utat mutattak?
Középiskolás éveim óta tudatosan készültem a pedagógusi pályára. Kiváló rajztanáraim voltak Gőbölyös Gyula, Kiss Zoltán László, Kopek Rita, Krisztiáni Sándor és Kiss Tibor személyében, akik arra inspiráltak, hogy a módszertanaikat összegyúrva oktassam a következő generációt. 2010-ben kezdtem tanítani a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban, tehát immár tíz éve vagyok a pedagógus pályán, ahol igyekszem módszertanilag folyamatosan megújulni, és megfelelni a korszerű oktatás kihívásainak.
- A pedagógusi tevékenység és az aktív műteremben töltött idő hogyan viszonyul egymáshoz, milyen arányban és hogyan egyeztethető össze?
A szakma már az elején figyelmeztetett, hogy nem összeegyeztethető az aktív képzőművészeti tevékenység és a pedagóguslét, mivel mindkettő teljes embert kíván. De én tíz év után is kitartok amellett, hogy a megfelelő egyensúlyt megtartva lehetséges a kettőt ugyanolyan elmélyültséggel végezni. Igyekszem tömbösíteni a tevékenységeimet, hogy fókuszált maradhassak, így a festésre leginkább az iskolai szünetekben tudok több időt fordítani, de volt már alkalmam egy fél éves alkotói szabadságot is élvezni. A műtermi munka fókuszált egyedülléte után üdítő az iskolai pezsgés, és a mindenkori középiskolás korosztályon keresztül sokkal szélesebb ismereteim vannak a kortárs populáris és magaskultúráról is, amelyhez elengedhetetlennek tartom a kapcsolódást. Nálam a két tevékenység éppenhogy kiegyensúlyozza egymást.
- A San Marco Galériában 2018 decemberben bemutatott, Láthatóság című sorozatában a társadalom különböző rétegeit szeretné láthatóvá tenni. Ez különleges szociális érzékenységre utal. Ma kikre adna láthatósági mellényt? Itt a mindannyiunkra nehezedő teherre gondolok, amit a vészhelyzet diktál.
A Láthatóság sorozatomban, amelyet 2016-ban kezdtem el, inkább a megfigyelő szerepében vagyok, gyakorlatilag „talált” képekkel dolgozom, ugyanígy teszek a Mások emlékei sorozatomban is; a képeim tárgyát tehát nem alakítom, hanem inkább megtalálom, kiválasztom és festői nyelvre fordítom. Az alkotó folyamatnak fontos része tehát a kiválasztás, ami természetesen lehetőséget adhat az indirekt állásfoglalásra is.
- „A Műcsarnok mindenkié” – ez a mondat Szurcsik József képzőművésztől, a ’. Képzőművészeti Nemzeti Szalon Szabadjáték 2020 kiállítás kurátorától származik. Mit jelent Önnek a Nemzeti Szalon keretein belül a Műcsarnokba kerülni, egy ilyen hatalmas művészi merítésben részt venni?
A felkérés megtisztelő, különösen, hogy Szurcsik József jegyzi a Műcsarnok kiállítását kurátorként, akit emberként és művészként is nagyra becsülök.
Fotó: Műcsarnok
- Érdekel, hogy a koronavírus teremtette tragikus szituáció inspirálja-e új munkákra, illetve milyen projekten dolgozik most.
A koronavírussal nem kívánok a képzőművészet nyelvén foglalkozni, alapvetően tartózkodom a direkt tematikus munkák készítésétől. A helyzet azonban természetesen hatással van a mindennapi munkavégzésemre, mint ahogyan mindannyiunkéra. A jelenlegi korlátozások értelmében minden órámat és az egyetemi kurzusomat (Magyar Képzőművészeti Egyetem) átszerveztem online oktatás formájába, mely a módszertani eszköztáram kényszerű, de hasznos bővítését eredményezi. Mivel a műtermemben rendezkedtem be erre az időszakra, így biztos vagyok benne, hogy a korábbiakhoz képest sokkal több időt tudok az alkotásra fordítani. Így lehetőségem adódik arra is, hogy a festés mellett linómetszéssel is kísérletezzek. Párhuzamosan dolgozom a Láthatóság és a Mások emlékei sorozatomon.
írta: Hangyál Judit