Fotó: Műcsarnok

Egyéni utakat járó, kísérletező életművek futnak össze a Műcsarnok terében a festészet, grafika, plasztika, videó és fotó műfajaiban.

A Képpraxisok című 2014-es, nagy sikerű kiállításegyüttes továbbgondolását kínálja ezen a télen a Műcsarnok.

Szegő György művészeti igazgató 2014 decemberében, az első Képpraxisok kapcsán a különböző műfajok közötti párbeszédet emelte ki. A klasszikus kétdimenziós képzőművészeti műfajok művelői, a festők és grafikusok sokáig konkurenciát láttak a fotóban. Később hosszú, máig tartó filozófiai-esztétikai szemléletű, de már egymásra figyelő viszony alakult ki közöttük. A „képcsinálás”, a képpraxisok végtelen lehetőségei tárultak fel, a fotográfusok nézőpontja a festők számára továbbgondoló mozgást, sajátos, új esztétikát hozott. 
A 2014-ben bemutatott tárlat három alkotója, Hegedűs 2 László, Lévay Jenő és Váli Dezső egyéni utakon jár. Fotóik széles skálán helyezkednek el, egy mű tervétől egészen a talált tárgyig; a közös pont a képi forrásokra való utalás, a fotó többcélú felhasználása és továbbgondolása. Ismerik, érzékelik és reflexióra ösztönzőnek tartják Baudrillard gondolatát, mely szerint „mindig a képek gyilkos hatalma, ami a valódit, a modellt fenyegeti”. Három párhuzamos, életre szóló kísérlet, amelynek örökké utakat kereső vonalai a Műcsarnok terében egy közös kiállítás erejéig összefutottak.”

(Szegő György művészeti szakíró)

Az idei Képpraxisok művészei már öten vannak: Francois FIEDLER, JANKOVICS Marcell, LUKÁTS Andor, VÁRADY Róbert és Alexander GYENES mutatkoznak be önállóan, de a válogatásokban néző kitapinthatja a művészetük közötti kapcsolódási pontokat

FRANCOIS FIEDLER

A magyar származású Francois Fiedler (Fiedler Ferenc, 1921–2001) Kassán született, Nyíregyházán nőtt fel, a budapesti Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát Szőnyi István tanársegédjeként végzett. A Párizsban Braque-kal, Calderrel, Chagall-lal, Giacomettivel, Miróval, Picassóval együtt alkotó és kiállító művész képei most a Képpraxisok egyik különlegességét kínálják.

Fotó: Műcsarnok

Fiedler  a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legfontosabb absztrakt festőművésznek számított Párizsban. Miró a „fények festőjének” nevezte. Most a -műcsarnokban beléphetünk az állandóan vibráló, természet ihlette, virtuóz tehetségről árulkodó képek világába. Fiedler helyét a művészettörténetben Nadal, a  Sorbonne tanszékvezető professzora így összegezte: „Fiedler újítása a 20. század közepétől pontosan azt célozza meg, amit 'a szem és a kezek' művészei (Manet) is szerettek volna, és ezen a technikát kell érteni, a formát nélkülöző új felfogását. Egyedi eljárással elsőként jut el a tér, a szín és a textúra új kapcsolatának határához, s tovább magához az új festészeti technikához, s mint azt már 1945-től képei is bizonyítják, jóval megelőzve annak elméleti megfogalmazását és meghirdetését. A fokozatosan kimerülő figuratív technikák az abszolút meztelenséget készítették elő…”

Fotó: Műcsarnok

Fiedler-alkotások tulajdonképpen nem először szerepelnek a Műcsarnokban, hiszen egészen fiatalon, 1942-ben és 1943-ban részt vett már itt csoportos tárlatokon. Most azonban, bő háromnegyed évszázad múltán, zömében a művész legtermékenyebb periódusából, az ötvenes-hatvanas-hetvenes évekből származó reprezentatív olajfestmények láthatók. A Műcsarnok ezzel járul hozzá a magyar származású, de Franciaországban beérő művész jobb hazai megismertetéséhez.

JANKOVICS MARCELL, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, a Képpraxisok keretében december hatodikától mutatkozik be a Műcsarnokban.

Saját hitvallása szerint alkotásaival tizenötmillió magyart céloz meg. Életművét áttekintve, ez a törekvés és Jankovics egész, sokoldalú munkássága tiszteletet parancsol. 

Fotó: Műcsarnok

Mélybe nyúló, hagyományt ápoló, hősöket ábrázoló egész estés filmek jellemzik pályáját, amelyek hol megríkatnak, hol megnevettetnek; talán a művészet esetében ez a legnagyobb érdem. Miután az animációs metamorfózis” – ahogyan ő emlegeti a választott műfajt – véd- és stílusjegyévé vált, jött az elhatározás, hogy filmekkel szólítja meg az egész magyarságot. Ekkor született a Fehérlófia, majd jóval később az Ének a csodaszarvasról, amelyek magyar ősmondákat dolgoznak fel. Ezután belefogott Madách remekművének, Az ember tragédiájának feldolgozásába. VégülArany Toldijával zárta a sort. Reméljük, hogy televíziónak az ő a tervei szerint készített, 13 részes sorozatból egyszer egy nagy film is lesz.

Mindannyian emlékezünk az oly kedves  Magyar népmesék sorozatra, amelynek a főcímében is Arany János sorai szállnak: „Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájról szájra...” Jankovics egész életműve arról szól, hogy a magyar mondavilágot visszaidézve erősítse a nemzeti identitást. Ezzel a kiállítással is és a nemzeti összetartozás emléknapján bemutatott Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikusművész, művelődéstörténész, író, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökének Trianon című képeskönyvel is.

Jankovics Marcell kötete a tőle megszokott eleganciával, fanyar humorral és virtuozitással ad gazdag, mélyreható ismeretanyagot a mohácsi vésztől egészen Trianonig.

Fotó: Műcsarnok

Mondják, senki nem lehet próféta a saját hazájában. Jankovics Marcell egész életműve a példa arra, hogy lehet, és ez nem zárja ki a világméretű sikert sem.

A Fehérlófia, Jankovics Marcell kultfilmjének a Filmalap és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében felújított változatát először a montreáli Fantasia filmfesztivál mutatta be idén júliusban, majd a hazai közönség is láthatta a Budapesti Klasszikus Film Maraton műsorán.

A Los-Angeles-i, 1984-ben megrendezett animációs olimpián minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választott magyar alkotás teljeskörű, 4K felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása után láthatta a világ mozinézője. Újra világszerte látható az egyetemes animáció történet kiemelkedő alkotása a Fehérlófia.

Jankovics 1981-ben bemutatott, kultuszfilmmé vált alkotásának cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik. Ez külföldön a legsikeresebb filmje. Jankovics világhírű, de ezzel együtt itthon fordítja a legtöbb figyelmet, elhivatott és következetes küldetésében, mely szerint a magyarság identitástudatának ápolása a legfontosabb számára.

Fotó: Műcsarnok

Jankovics életművéből személyes egyik kedvencem a Jelképtár, melynek eredeti (1990) megjelenése óta többször bővített kiadása ott figyel az ágyam melletti könyvespolcon. Sokszor forgatom. Hoppál Mihály - Jankovics Marcell - Nagy András - Szemdám György közös munkájának és együtt gondolkodásának eredménye.

Ez a “kézikönyv” több mint félezer címszó segítségével vezetik az olvasót

támaszkodva az összehasonlító mitológia, a néprajz, a vallástörténet és a szimbólumkutatás legfrissebb eredményeire – jel- és képvilágunk sokszor áthatolhatatlan erdejében. A szerzők – és ez egy úttörő jellegű hazai kézikönyv esetében több mint indokolt – külön is gondot fordítottak a magyarság szellemi hagyományának, jelképi örökségének bemutatására és feltárására. 
Érdemes rákeresni egy-egy szimbólumra, olyanokra, mint ÁG, APA, ARC, BOR, CSILLAG, DICSFÉNY, EMBER, FA, HALÁL, KERESZT, ÖRDÖG, ROVÁSÍRÁS, TEMPLOM, VILLÁM, VIRÁGOK, ZÁSZLÓ. 

„Mi nyilatkozik meg a művészetekben? Mindig a személyesség. Anélkül, hogy ne vinnénk vásárra a bőrünket, ne adnánk bepillantást személyiségünk mélységeibe, nincs művészet.” (Vekerdy Tamás)

A Műcsarnok Képpraxisok kiállítás-együttesében komoly mélységekbe kapunk bepillantást. Csak figyeljünk alaposan!

írta: Hangyál Judit