„A ceruzámat követem.” (Serge Bloch)

A világ egyik legnagyobb illusztrátora, Serge Bloch Magyarországra hozta, és a Műcsarnokban mutatja be az életéhez tartozó piros fonalat.

2019. november 19. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

Miután láttam az ‘I can’t Wait’ című filmet, amelyben hihetetlen feszültség működik a szó és a cselekvés között, valahogy úgy képzelem, a piros fonal mindig Bloch keze ügyében van, hogy bárhol, bármikor, ha érzése, gondolata támad hozzákapcsolhassa az eddigiekhez és rámutathasson az elkövetkezőkre.

Fotó: Műcsarnok

A filmben egy férfi életét követjük, ahogyan fontosabb életeseményei zajlanak, a kezdetektől egészen az idős korig. Gyerekből felnőtt. Az első szakasz mottója: „Alig várom, hogy nagy legyek!”, idősként pedig: „Alig várom az új kezdetet!” Mi ez, ha nem az életünk egésze? Nekem kísérőm lett a piros fonal, ami összeköt, szétszed, megcsomóz, összegubancolódik, kisimul, lóg, feszül, tekeredik, mint a köldökzsinór és egyenes lesz, mint a pillanatnyi boldogság. Egy tanú. Az élet tanúja. A mozgás őrzője. Ebben a filmben a piros fonal kapcsolja össze a jeleneteket, és állandó mozgásban van, folyton átalakul. Ahogy mindannyiunk élete. Az inspirációt Serge Bloch felesége adta, aki művészként fonallal is foglalkozik, és kedvence a piros. A fonal így konkrétan fonalat jelent, életfonal, sorsunk fonala. Nem olvad össze más alakzatokkal, éppen ellenkezőleg: élesen elkülönül a rajzolt jelenetektől, egyszerre jelzi a kapcsolódást és az elkülönülést, az oldást és a kötést.

Óriási öröm volt találkozni vele, igen személyesen vele, Serge Bloch-hal, mert egész személyiségének, végtelen kedvességének hatása már örökre az enyém marad. Köszönöm a Műcsarnoknak, hogy ez megtörténhetett.

Fotó: Műcsarnok

A kiállítás kurátora, Tulipán Zsuzsa a képzőművész Bloch és az író Frédéric Boyer alkotópárosnak játékos, ugyanakkor komoly munkáját hozta el nekünk. Három teremben kilenc animációs filmet mutat be a Műcsarnok, melyeket Serge Bloch grafikáinak látványvilága és magyarul most megjelenő könyvének lapjai egészítenek ki. Az animációk nagyrészt a Bibliából a Teremtés könyvének legismertebb részeit dolgozzák fel: a Teremtés, az Édenkert, Káin és Ábel, Ábrahám, Sára és Noé történetét; valamint Józsué könyvéből Jerikó város elfoglalását és Jónás Könyvéből Jónás próféta elhívatását. Mélyen emberi tapasztalatokat és élethelyzeteket élhetünk át: a szeretetet, a féltékenységet, a száműzetést…

Én már megszoktam, és büszkén veszem tudomásul, hogy szinte minden, számomra értékes dolognak és művésznek létezik magyar vonatkozása, valami, ami innen indult. Ugye nem hinnék, hogy Serge Boch egyik motiválója Réber László volt, aki számtalan gyermekkönyvet illusztrált? Ezen nőttünk fel, hiszen Janikovszky Éva állandó alkotótársaként minden magyar gyerek ismeri a rajzait. 1977-ben jelent meg először francia nyelven a „Ha én felnőtt lennék” című könyvük, amiről Bloch mélységes tisztelettel és szeretettel nyilatkozik. Imádta az egyszerűen rajzolt gyerekes illusztrációkat, és azt is, hogy egy szövegegységhez mindig egy rajz tartozott. A magyar gyermekirodalom két igazi sztárja rengeteg inspirációt és ihletet adott neki. Kár, hogy nem láttam, amikor Serge Bloch az Írók Boltjában a gyerekkönyveknél időzött, és elmondta, Rébernek köszönheti, hogy a műfaj felé fordult.

Egy nap Frédéric Boyer közös alkotásra hívta Bloch-ot, hogy ketten együtt „meséljék újra” a Bibliát. A projekt szlogenje így hangzott: „Soha nem fogjuk megtudni, hogyan is kezdődött minden!"

Fotó: Műcsarnok

Boyer nem először foglalkozik komolyabban a Bibliával. 2001-ben az ő vezetése alatt készült el a legújabb francia fordítás, amit az Írók Bibliájának is neveznek. A cél az volt, hogy nyelvileg közelebb hozzák a mai olvasókhoz.

Bloch és Boyer közös, monumentális munkájának eredménye egy több mint kétórás animációs film. Az Ószövetség történeteit több, mint ötszáz oldalon, 35 fejezetben és 2000 rajz segítségével mesélik el nekünk.

A közös alkotás öröméről így vall Bloch: „Nagyon érdekes volt megtalálni magamban ezt a történetet. Az én szerepem az volt, hogy a rajzaimmal segítsek Frédéric Boyer-nak megosztani a szavai erejét, hogy a szövegei a legendákon keresztül elérhessenek az emberekhez. A motivációm ugyanakkor más volt… Amikor Frédéric először beszélt nekem erről, egyszerűen nem is értettem, miért éppen velem akar dolgozni. Nem vagyok hívő, katolikus pláne nem, egy kis elzászi zsidó közösségből származom. Nekem az Ószövetség történetei a gyerekkoromat jelentik. Ismertem ezeket az elbeszéléseket… és hirtelen rádöbbentem, hogy lenne kedvem újra elővenni őket és foglalkozni velük. Nem tűnt könnyű feladatnak, de már elég öreg vagyok, végül is, mit veszíthetek, gondoltam. Visszatértek az emlékek, amikor 8-10 éves koromban egy rabbi járt a közösségünkbe. Végtelenül művelt és intelligens ember volt, nagyon szerettem. Stencilpapíron rajzokat osztogatott, és színeztünk, miközben hallgattuk a történeteket.”

Számomra a Biblia az egyik legfelemelőbb, de egyben legnehezebb olvasmány. Akkor él igazán, ha újra és újra mesél és értelmez. Hiszen minden korban minden embernek ugyanazokat a történeteket mondja, arra világít rá, amivel mindannyian nap mint nap szembesülünk. A embercsoportok vándorlásáról, az identitás kereséséről, igazságról, szeretetről, férfi és nő, anya és gyerek kapcsolatáról, bűnről, vezeklésről és boldogságról, no meg annak egész életen át tartó kereséséről mond ma is változatlanul érvényes történeteket.

Fotó: Műcsarnok

Frédéric Boyer szerint kettejük új műve nem egy új Biblia-értelmezés, hanem egy könyv, amivel azokat kérdéseket tehetünk fel, amelyeket a Biblia tesz fel nekünk. Hogy képesek legyünk befogadni, be kell hatolnunk a szövegek szellemiségébe. Sokszor olyan kérdésekkel állunk szemben, amelyeket nem értünk. A Biblia nem a válaszok, hanem a jó kérdések könyve.

Frédéric Boyer kiválasztotta és a maga nyelvén megírta azt a 35 ótestamentumi történetet, amely végül bekerült a könyvbe. De nemcsak a saját letisztult, egyszerű és poétikus szövegeit küldte el Serge Blochnak, hanem megjegyzéseket, magyarázatokat is fűzött hozzájuk, hogy a rajzok hűen kapcsolódjanak a történethez, önálló kifejezéssel is bírjanak. „Ez a könyv a reményről szól, ezért volt érdekes dolgozni vele” – mondta Bloch. A szerzőpáros következő közös munkája az Újtestamentumhoz kötődik, újramesélik Jézus életének történetét. Ígéreteikhez híven szakítanak az eddig megszokott ábrázolással, a szakállas, magas, hosszú hajú, szandálos figurával. Embert mutatnak, aki egy közülünk. Számukra ez a legfontosabb szempont.

Fotó: Műcsarnok

Amíg az új mű elkészül Frederic Boyer és Serge Bloch közös munkájával, és talán hamarosan azt is láthatjuk majd a Műcsarnokban, addig gyakorolom az „Alig várom, hogy...” érzését, mindennap magamra zúdítani, hogy az élet nagyon szép, és magammal viszem a verset Bloch ‘I can’t Wait’ című filmjéből:

Alig várom, hogy nagy legyek

Várom a jóéjt puszit

A sütit, hogy megsüljön

Az esőt, hogy elálljon

A karácsonyt

Alig várom, hogy szerelmes legyek

Hogy elkezdődjön a film

Hogy láthassam őt újra

Alig várom, hogy múljanak a hetek

Hogy véget érjen a háború

Hogy levelet kapjak tőle

Hogy igent mondjon