„Engedd, hogy a Lélek által megszólaljon benned az üzenet, melyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.“

(Simon András) 

A Műcsarnok nagy sikerű Építészeti Szalon kiállításának mintegy 22.930 látogatója közül csaknem 2000-en adtak le szavazatokat a kedvenceikre. Előző írásomban az Új Néprajzi Múzeum tervezőjével, Ferencz Marcellel beszélgettem. Most egy további közönségdíjas alkotás, a Hubertus-kápolna építészei közül Tátrai Ádámmal készítettem interjút. Alkotótársai ebben a tényleg nem mindennapi művészeti csodában Köninger Szilárd és Stein Júlia, a CAN Architects iroda tervezői voltak.

Fotó: Bujnovszky Tamás

A 2011 óta futó „faluÉPÍTÉS” programról szeretnék többet tudni. Milyen kötődések, személyes kapcsolódások mozgatták a létrejöttét?

A programsorozat azért jött létre, hogy a győri építészhallgatók által is tervezett és kivitelezett kortárs építészettel támogassuk a vidék, elsősorban a kis falvak közösségeit. Az elmúlt nyolc évben többször, több fórumon beszéltünk róla, hogyan született a ‘faluÉPÍTÉS’ ötlete. A többszöri megfogalmazás, a miértek újragondolása azért fontos, mert a válaszokra rárakódnak az évek tapasztalatai. A nulladik pillanatban kettős oka volt az építőtábor sorozat életre hívásának: amikor mi jártunk Győrben egyetemre, még sem országosan, sem helyileg nem volt lehetőség arra, hogy építészhallgatóként hasonló komolyságú építési akcióban vegyünk részt; a másik ok az volt, hogy végzett építészként, sok egyetemi és kevés valós tervvel a hátunk mögött már nagyon szerettünk volna csinálni valami jót. Az első építés – 2012-ben a bogyoszlói Fő tér termelői piaca – döbbentett rá minket, mekkora felelősség, milyen komoly társadalmi felelősségvállalás van egy ilyen projekt mögött. Azóta ezt sokkal tudatosabban akarjuk vállalni.

Kapuvártól nem messze található a Göbös-major, az a hely ahol a Hubertus-kápolna áll, ami a munkátok egyik fantasztikusan sikerült gyümölcse. Mielőtt konkrétabban beszélnék erről a csodáról, érdekelne, hogyan kaptatok felkérést erre, és milyen elvárásoknak, szabályoknak kellett (ha volt ilyen) megfelelni a tervezésnél?

A projektsorozat egyik alapvetése, hogy mi is keressük a feladatokat, hogy kezdeményezzünk. Olyan lehetőségek után kutatunk, ahol van közösség, akarat, és olyan léptékű, hogy a hallgatók bevonhatók a tervezésbe, sőt a kivitelezésbe is. Mi kerestük meg a Kisalföld Erdőgazdaságot – először csak mint lehetséges támogatót – ebből formálódott ez az építés. Az ő kérésük az volt, hogy szeretnének a göbös-majori területükre egy olyan kisléptékű kápolnát, ami egész évben szabadon látogatható, de hátteréül tud szolgálni akár több száz fős szakrális eseményeknek is. Mindezt fából.

Egy építész életében sok szép felkérés és munka fordul elő. De azt biztosan érzem, hogy egy templom, egy kápolna létrehozása, ráadásul ebben a meseszép környezetben, talán a legfelemelőbb érzések egyike lehet.

A kápolna tervezése hasonlóan kezdődött, mint minden általunk tervezett épületé: megismertük a helyszínt; sok beszélgetésen, együtt gondolkodáson át tisztáztuk a funkciót; vizsgáltunk kortárs példákat, valamint összegyűjtöttük a kánonjogtól kezdve az építészettörténetben és -elméletben fellelhető elméleti tudást; egyeztettünk a Csornai Premontrei Apátság perjelével. Sokat kaptunk Golda János építésztől, akivel személyesen is bejártuk és megéltük a helyszínt – ez a helyhez kötött építészet gondolkodásunk egyik alapja –, aki megtanított minket arra, hogy egy szakrális épületben nem szabad a sarok felé nézni, mert ott „feljön az ördög”. Az építmény a legjobb tudásunk szerint formálódott, és erősen hittünk benne, hogy amikor megépül, valami többlet születik. Ez a többlet emelte kápolna rangra a háromszög keretekből sorolt vázat.

A munkáitokon érezhető a közösségteremtés fontossága. Fizikailag, érzelmileg és lelkileg hogyan épült fel a kápolna?

A feleségem, Stein Júlia a tervezés alatt volt várandós első gyermekünkkel, felszerelt iroda híján egy konyhaasztalt ültünk körbe. Nagyon erős közösségi élmény volt már maga a tervezés is. Az építést megelőzően egy workshop keretében terveztük meg győri építészhallgatókkal, építész barátokkal a kápolna bútorzatát. Újabb közösségi tett. Majd elkezdődött a kivitelezés. Ebben Kuncz János és az általa vezetett lipóti Bio-Ház Team csapata volt partnerünk. János saját autóján hozta Erdélyből a kézzel hasított fazsindelyt. Az építés hat napig tartott, minden nap, mint egy-egy stáció. Az általunk szervezett építéseken nagyon fontos, hogy az adott építmény rövid idő alatt készülhessen el, így válhat igazán intenzívvé egy új ház születésének misztériuma. A hatodik napon végtelenül nehéz volt magára hagyni a kápolnát.

Fotó: Bujnovszky Tamás

Visszajártok-e látogatni a kápolnát? Általában van-e nektek, építészeknek (a teremtőknek) további kapcsolatuk a teremtményekkel, miután létrejöttek?

Az építészeti lét egyik nagy nehézsége, amit időről-időre fel kell dolgozni, a helyén kezelni, hogy adott esetben akár több évig is tervezünk egy épületet, majd szituációtól függően követjük, segítjük a sokszor elhúzódó kivitelezést, és ezt követően nagyon keveset – egy lakóház esetében szinte semmit – tudunk, látunk abból, ahogyan használják, hogy beváltotta-e a hozzáfűzött megbízói, építészeti elvárásokat. Az irodánk törekszik arra, hogy minél több megrendelővel olyan viszonyt alakítsunk ki a tervezés során, hogy később beleláthassunk az általunk tervezett házak életébe. A Hubertus-kápolna az első saját házunk, amit a két kezünkkel is építettünk, ami hat nap alatt lett valósággá. Első gyermekünk ekkor volt fél éves, ott volt velünk. Két évvel később Köninger Szilárd (tervező- és cégtárs) ott házasodott meg. Nem lesz könnyű felülmúlni azt, ami minket ehhez a kápolnához köt.

írta: Hangyál Judit