Műcsarnokblog

Kozma Lajos ürügyén

2018. október 16. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

set-of-four-walnut-leather-art-deco-chairs.jpg

Forrás: https://www.hqpictura.co.uk/art-deco-chair-art-deco-art-deco-arthur/

„A művészet birodalma tágul, az egészségé és ártatlanságé zsugorodik ezen a földön, ami még megmaradt belőle, azt gondosan konzerválni kellene, és nem volna szabad a költészet mezejére csábítani olyan embereket, akik szívesebben olvasnak lovakról szóló, pillanatfelvételekkel illusztrált könyveket! – Mert végre is, van-e szánalmasabb látvány, mint az Élet, ha a Művészettel kísérletezik? Mi, művészek, senkit sem vetünk meg olyan mélyen, mint a műkedvelőt, mint az Élet emberét, aki azt hiszi, hogy ráadásul, ha úgy adódik, művész is lehet.” (Thomas Mann)

Nem kaptam meg azt az adottságot, hogy bármilyen művészeti műfajban alkothassak. Azt hiszem, emiatt kicsit mindig is irigyeltem a művészeket. Micsoda mankóhoz jutnak a rájuk rótt tehetségükkel – igaz: felelősséget is –, azáltal, hogy lefesthetik, kifaraghatják, kottába önthetik, eljátszhatják, megírhatják, eltáncolhatják, amit ki akarnak fejezni. Ha fáj, ha édes, ha érthetetlen. Nekünk pedig marad az általuk közvetített műalkotás, mi talán ezzel tudunk élni, hogy megértjük a mondanivalójukat.

Kozma életműve nem megy ki a fejemből.

art_deco_01.jpg

Forrás: https://mno.hu/grund/egy-krealt-stlius-sikersztorija-1065040

A Falk Miksa utca környékén járva a galériák között feltűnt, hogy milyen sok art deco, illetve a Bauhaus korszakából származó berendezési tárgy és bútor kínálja magát megvételre. Szóba elegyedvén az egyik galéria munkatársával megtudtam, hogy a műtárgypiaci forgalom döntő részét a megfizethető alkotások teszik ki, nagyobb szeletet hasít az „olcsóbb” szegmens. Ezek között az alkotások között különösen sok iparművészeti alkotást találhatunk, amelyeket ugyan nem Kozma Lajos tervezett, de elérhető árfekvésben, magas esztétikai minőséggel várják a leendő tulajdonost.

c4490.jpg

Forrás: Internet

Az 1920-as, 1930-as évek rengeteg változást, új árnyalatot adtak az otthon művészetének. A Műcsarnok kiállításán is láthatjuk, hogy Kozma munkásságának lakásművészeti része milyen remekműveket produkált. A Bauhaus nevével fémjelzett „klasszikus modern” erős hatására reagáló elegáns art deco, a magyar közízlést még mai napig is mélyen meghatározó eklektika és a népies irányzatok összetett képét alkotják. Az iparművészetből táplálkozó stílusirányzat komoly hatással volt a képzőművészetre, építészetre, a divatra és a filmvilágra is. Az art deco vitte tovább a szecesszió díszítésben gazdag formai kincseit, ám meg is szelídítette azokat. Sokkal letisztultabb világába képes volt beépíteni az avantgárd irányzatok, a konstruktivizmus, a futurizmus és a kubizmus vizuális elemeit. A megszelídített művészeti hullám képes volt radikális művészeti és társadalomformáló programot generálni úgy, hogy annak stílusjegyeit beágyazta a kor polgári művészetébe.

imhof-late-art-deco-1945-c-full-1-720_10_10-85-f.jpg

Forrás: Internet

Tavaly májusban volt egy nagyon erős árverés, ahol több, Somogy megyéhez és Kaposvárhoz kötődő alkotás került kalapács alá. Az árverésen különös figyelmet kaptak Kozma kötetei és grafikái. Örömtelinek tartom, ha a képzőművészet közvetítői méltó módon ünnepelnek meg egy jeles évfordulót, hiszen így még a műtárgypiacra is hatással lehetnek. Felhívják a figyelmet egy-egy alkotó fontosságára.

Sajnos a tavaly elkelt Kozma művek kikiáltási árától a leütésig tartó folyamatról nem sikerült több információt szereznem. Találtam viszont két korabeli értékelést is Kozmáról, amelyek eddig elkerülték a figyelmemet. Mély kapcsolatot ápolt Gyergyai Albert íróval, aki így vallott Kozmáról: „…ha stílusnak az új formák a jó mesterség, s a nemes anyag szép egységét nevezhetjük, Kozma valóban stílusteremtő volt...”

A szülőföld hatását teszi első helyre a másik barát, Kner Imre: „Kozma művészetét hatalmas erők irányítják (…) ezek között első helyen áll a népművészet iránti olthatatlan szeretete. Gyermekéveit a népművészet legdúsabban buzgó forrásánál töltötte és gyermeki benyomásai tartják ébren férfikorának őszinte és mély érdeklődését a népművészet iránt.”

art_deco_02.jpg

Forrás: https://mno.hu/grund/egy-krealt-stlius-sikersztorija-1065040

A Falk Miksa utcát elhagyva, eredeti úticélom felé fordulok. A népszerű bútoráruházba indulok. Szeretnék egy fotelt, és legalább három lámpát vásárolni. Amit szem előtt kell tartanom: új forma, jó mesterség, s a nemes anyag szép egysége, ami Kozma vevőinek még olyan természetes volt.

Valamelyik a háromból csak meglesz.

Írta: Hangyál Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://mucsarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr4314304937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása