Sellő Hajnal fiatal vágóasszisztensként ismerte meg Huszárik Zoltánt. Egy csésze kávé és mellett, Huszárik Kata társaságában idézi fel a rendezőhöz fűződő emlékeit. A blog szerzőjének most csupán a krónikás szerepe marad, mivel Kata, kapva az alkalmon, átveszi a kérdező szerepét.

 - Sokan legendaként emlegetik apámat. Te is így emlékszel rá?

- Nem, semmiképp. Amikor megismertem, Morell Misi bácsival a Szindbádot vágták. Tudnod kell, hogy Misi bácsi maga is képzőművész volt, így nagyon azonos hullámhosszon voltak. Abban az időben még filmre forgattunk. Míg ma, a számítógépes technikának köszönhetően végtelen számú változat készülhet egy nyersanyagból, akkoriban maximum hat-nyolc variáció lehetett. Igaz, hogy a celluloid ragasztható volt, de minden egyes vágás meglátszott a pozitívon. Kata, apád rengeteg képzőművészeti, irodalmi anyagot használt fel a filmhez – köszönhetően az elképesztő műveltségének. Misi bácsi megkapta a leforgatott musztert, és abból készített egy vázat. Aztán a megbeszélt napon apád besétált a vágószobába, és a vázból kiindulva megszületett a szerkesztett jelenet. Kellett neki az inspiráció. 

Forrás: bp24.blog.hu

- Sok időt töltött apa a vágószobában?

- Nem mondanám. Amikor megígérte, mindig jött, de folyton készült Domonyba. Ugye ott született?

- Igen, de nem járt annyit haza.

- Ez érdekes, pedig Domony komoly kötődés volt számára. Tudod, amikor bent ült a vágószobában, rengeteget beszélgetett Misi bácsival vagy azokkal a kollégákkal, akik épp azon a folyosón dolgoztak. Mindig az volt az érzésem, hogy bár vidékről jött, mégis olyan volt, mintha Párizsban született volna. Szuperintelligens fazon volt az édesapád. Olyan nonchalance-szal ragadt rá az intelligencia és a tudás, hogy az döbbenetes. 

- Van egy családi történet: Domonyban hét kastély van. A háború után mindenki vitte, amit talált, apám persze a könyveket. Amikor a nagyanyám meglátta, hogy elhozta a kastély tulajdonát, visszahordta az összeset. Tisztességes asszony volt, nem hagyhatta, hogy apám elvegye, ami nem az övék.

- Lehet, hogy visszavitte, de hogy minden betűjét felszívta, az olyan biztos, mint ahogy most itt ülünk. Nagyon szerettem a tudást, ami sugárzott belőle. És tudod, mindig egy füzettel járt, abba rajzolt folyton. Tussal, ha jól emlékszem.

- Igen, a határidőnaplóiba. Képzeljétek, van egy, amire különösen emlékszem. Mindig csodálatos füzetei voltak, de ez... egy szarvasbőr napló volt, aminek a lapjai arany szegélyűek voltak. Gyönyörű volt.

 - Más a körmét rágja, az ő keze viszont egy pillanatra nem állt meg. Rendületlenül rajzolt. Erre gondolom Te is emlékszel...

 - Igen. Az első emlékem apáról, hogy ülök a földön, ő mellettem ül, és valami papírcetlire rajzol. Felnőtt létére ott kuporgott mellettem, és járt a keze. De most nem az én emlékeimet kutatjuk, hanem a tiédet. Tudsz mesélni még a Szindbádról és mondjuk a forgatásról?

- Sára Sanyival valahogy közel nőttek fel egymáshoz.

- Igen, Sára turai volt. Együtt fociztak gyerekként a Galga-parton.

 - Akkor jól emlékszem. Sára társa volt ebben a filmben, de ez nem okozott problémát. Sanyi könnyen felvette a társ szerepét. A két ember látásmódja közel volt egymáshoz. Zoli elképzelései elmosódottabbak és megengedőbbek voltak, míg Sanyi kocka volt. Vayer Tamás csodás díszletet tervezett, az volt a  keret. Volt miből kihozni a maximumot. Zolinak belülről, ösztönösen jött, hogy mit akar viszontlátni a vásznon. Nagyon határozott elképzeléssel érkezett a forgatásra. Ezért is hagyta Misi bácsira a szerkesztett vázlat elkészítését. Az utómunkánál kellett az az inspiráció, amit Misi bácsi, a beszélgetések, vagy éppen a papírfecnin megörökített rajz jelentett.

Forrás: filmtekercs.hu

 - De a filmet nem vele fejezte be, ugye?

- De igen, vele fejezte be a Szindbádot. De a Szindbádhoz leforgatott búcsú rengeteg nem használt snittjéből (az öregasszonyról) már nem ő vágta a Tisztelet az öregasszonyoknakkisfilmet, hanem Széchenyi Médi.

- A Filmgyárban volt olyan, aki különösen közel állt hozzá, úgy, mint Morell Mihály?

 - Apád mindenkinek udvarolt, mindenkivel kedves volt. Nagyon szerethető pasi volt. Azt hiszem, úgy bomlottak érte a nők, hogy semmit nem kellett érte csinálnia.

 - Tényleg? De hogyan?

 - Iszonyú kellemes módon tudott udvarolni a semmiért. Én akkor mentem férjhez, kívül voltam az érdeklődési körén, de láttam, hogyan viselkedett a nőkkel. Egy jó szendvicsért kezet csókolt a büfésnőnek, aki ettől úgy érezte, ő a világ közepe. Pedig tudta, hogy hamarosan jön a következő. Nem szégyellt semmit, ő így volt egyben. Nem gondolta magát többnek senkinél. Nem volt zavaró a természetessége. Azt a fajta kulturáltságot, intelligenciát sugallta, amire akkor én például még nem voltam érett. Úgy sütött belőle a tudás, hogy eközben nem szégyenített meg senkit.

Az előző kérdésedre válaszolva: Iványi Klári szinkronvágó fegyverneki csaj volt. Nagydarab, kövér, jókedvű, Hegyi Barna operatőr – Hegyi Barbara színésznő édesapja (a szerző)–muraközi Madonnának hívta. Ő mindenkinél jobb viszonyban volt apáddal, mert Klári vidéki származása különlegessé tette a kapcsolatukat. Klárinak volt egy rezsója a vágószobában, mindig azon főzött lecsót. Amikor drága volt a paprika és a paradicsom, akkor kolbász volt több, ahogy javult a helyzet, úgy javult az arány. Többször kimentek együtt a Bosnyák téri piacra. Klári szuper csaj volt, pedig távol állt tőle a  franciás kultúra. 

- Ez nagyon tetszik. Mesélj még apámról.

- Abban az utolsó snittben, a korcsolyázósban lett szerelmes anyádba. Az gyönyörű, abban minden benne van.

 Forrás:filmtekercs.hu

- Akkor már a pocakjában voltam....

- Tényleg? Ezt nem tudtam. Ott még nagyon vékony volt. Azt tudtuk, hogy összejöttek, de nem tudtuk hogy már Te is vagy. Ez volt az első alkalom, hogy regisztráltam magamban: ha valaki gyereket szeretne, az olyan kell, hogy legyen, mint amilyen apád. Kulturált, intelligens.

 - Olyan jó hallani, hogy apámat szerették, hogy ilyen színes egyéniség volt!

- Azt hiszem, a legfőbb erénye az volt, hogy nagyon tudott élni, és én ezt nagyon becsülöm. Ez a mentalitás ma nagyon közel áll hozzám: minden nap úgy kell élni, hogy az már az enyém. Ő így élt. Nem sokat agyalta rajta, csak élt, és jól élt. Akkor is, amikor nem volt pénze. Mindig mondta: Misikém, adjál légyszi valamennyit, hogy a Juci Presszóban igyak valamit. Emlékszem, hogy a csajok is gálánsan bántak vele.  

- Annyira nem érdekelte a pénz, hogy a Balázs Béla-díját is elhagyta egy taxiban. Nagy erőkkel keresték, hogy visszajuttassák neki.

- Mesélek még egy utolsó sztorit apádról. Nem túl szalonképes. Tudod, hogy rengeteg szép inge volt. Neki is, Makk Karcsinak is. Nos, mint kiderült nemcsak ingei. Kapott Olaszországból egy alsónadrágot. Említettem, hogy mindig, mindenkivel haláltermészetesen viselkedett, Ebben az esetben is: bejött a vágószobába, letolta a nadrágját és megmutatta a gyönyörű, mintás olasz alsóját Misi bácsinak. Egyáltalán nem zavarta, hogy mi, lányok is látjuk. Csak örült, mint egy gyerek. Hazamentem friss házasként, és elmeséltem a férjemnek, hogy Zoli milyen gyönyörű alsót kapott. Snitt... valamivel később ültünk egy vacsorán. Ahogy annak lennie kell, épp beállt egy pillanatnyi csend, amikor – meg ne kérdezd, honnan – eszembe jutott, hogy én ugyanezt az alsót láttam az Aranypókban. Nem gondolkodtam, csak odaszóltam a férjemnek: Ferikém, ma láttam az Aranypókban Huszárik Zoli alsógatyáját. Mire a férjem: melyiket, azt a színeset? Gondolhatod, mennyire megfagyott a levegő...

- Jó anekdota, még sosem hallottam. Nagyon köszönöm a beszélgetést!

...és még hosszú percekig ülnek és beszélgetnek, papírfecnikről, golyóstollaktról, tusrajzokról, Huszárikról. Nézem Kata arcát. Az apját korán elvesztett lány büszkesége csillog a szemében. Issza Hajnal minden szavát, hisz egy újabb ajtó tárult fel, ami összeköti a tíz éves kislányt és a mára szintén szülővé lett fiatal nőt. Egy újabb szeletét ismerte meg annak a Huszárik Zoltánnak, aki mindenki másnak egy rövid, ám annál intenzívebb pályát befutott rendező – de Katának a világ legcsodálatosabb apukája.

 Írta: Vámosi Eszter