A gépesített világ, a modern technológia a 20. században számtalan szakma elsorvadását, gyakran teljes eltűnését eredményezte. A múlt felkutatása és a népi mesterségek megismerése felé haladva érdemes elidőznünk az 1900-as évek vidéki életénél, hogy felelevenítsünk néhány, ma már alig ismert foglalkozást.

A lápvidéki pákászoknak a mocsár gazdag állat- és növényvilága kínált megélhetést. A halakat szigonnyal, hurokkal, varsával fogták meg, a nagyvadakat pedig csapdákkal, vermekkel. Íjjal vagy hajítófával ejtették el a madarakat, de gyűjtöttek mézet, gyógynövényt és orvosi piócát is. A leghíresebb pákász minden bizonnyal a Tüskevármindenki által ismert Matula bácsija volt. 

Forrás:blog.hu

A magyar parasztember úgy tartotta, hogy az a legbátrabb, aki elsőnek megeszi a rákot. Falun nem nagyon fogyasztották ezt az ínyencséget, az urak viszont annál jobban kedvelték a ráklevest. A rákászok puszta kézzel vagy egy megbüdösödött májjal csalták a hálójukba a folyami rákot, majd a hálóval kiemelték a vízből.

 A falvak jellegzetes figurái voltak a vándorüvegesek, akik a hátukon cipelt üvegtáblákból kivágott darabokkal javították a parasztházak kitört ablakait, de az újakat is ők készítették. Az ügyesebbek befőttesüvegekkel, ivópoharakkal, üvegkancsókkal is kereskedtek. Emléküket ma is őrzi a közmondás: „Úgy kellett ez nékem, mint üveges tótnak a hanyatt esés!”

 Forrás:nyest.hu

 A falusi asszonyok fateknőben mostak és mosogattak, ezeket hatalmas farönkökből a teknővájók készítették.

 A szénégetők, szenesemberek a falu szélén állították fel boksáikat. A bükkből vagy tölgyfából épített rakást földdel takarták, a belsejében lévő üregben gyújtottak tüzet. Nagyjából egy hétig izzott az építmény, ezután lehúzták róla a földet, és az alatta lévő, kiégett szenet kis csomagokban árulták. A portékát a szenes vasalókhoz, tűzhelyek, kovácstűzhelyek fűtéséhez vásárolták.

Szintén a falu jellegzetes alakja volt a vándorköszörűs, aki a piacok mellett vert tanyát, és amíg a háziasszony tojásra, zöldségre alkudott, a mesterember kifente az elcsorbult konyhakést. 

Forrás:bumm.sk

A drótostót is fontos szereplője volt a faluközösségnek. Ő javította a fazekakat, porcelánokat, ragasztó híján dróthálóval fonta össze a törött darabokat.

 Forrás: nyest.hu

Ahogy ma az autónkat gumis műhelybe visszük, a lovaskocsik idején a kerékgyártók szakmája virágzott. Mivel a lovaskocsikon általában a kerék rongálódott el leghamarabb, ezért gyakran cserélték. A kaucsuk kerekek elterjedésével teljesen eltűntek a fakerék gyártásághoz értő mesteremberek.

A bakterházak még ma is üde színfoltok a kisebb falusi vasutak mellett. A sorompóőr vagy bakter dolga mindössze annyi volt, hogy leeressze a sorompót, ha a vonat közeledett.

Forrás:mapio.net 

A századfordulós és a millenniumi építkezések rengeteg épületfát igényeltek. Ennek szállítását a Dunán, tutajjal oldották meg. Nyolc-tíz tutaj úszott egymás után, megrakva a tutajosokat alkalmazó fakereskedő rakományával. A minőségellenőr korai elődje volt a faktor, egy módosabb gazda, aki teljes vagyonával felelt az áru megérkezéséért.

 Írta: Vámosi Eszter