Juj, de nagyot nőttél! És milyen okos lettél! Hogy megy a suli? Mi leszel, ha nagy leszel? Generációkon átívelő, idegesítő kérdések, amelyeket gyerekként mindenki utál. Megfogadja, hogy ő bezzeg sosem… aztán mégis. Vajon miért tesszük? Mert közhelyekben beszélni könnyebb, vagy mert tényleg érdekel a válasz? Engem például érdekel, hogyan vélekedik egy mai középiskolás a környezetről, amiben a napjai nagyobbik részét tölti. Vajon az általános műveltségen túl milyen kompetenciákat sajátítanak el a diákok a mai suliban? És ha a tanulás nem intézményesített formában történne, azt hogyan kezelnék? Kérdések sora, amelyek sok felnőttet érdekelhetnek.

A Műcsarnok művészetpedagógusa, Bán Ildikó hétfőnként e kérdések nyomába ered egy csapatnyi tizenévessel. Programjuk címe: Ez kit érdekel?Megdöbbentő élmény elvegyülni közöttük a labormunka idején, és látni, hogy bár a gyerekek komoly lexikális tudást halmoznak fel, nincsenek tisztában olyan alapvető fogalmakkal, mint a kommunikáció. A váratlan helyzetek, a megszokottól eltérő felnőtt reakciók pedig pánikot, tehetetlenséget, zavart hoznak ki belőlük. Annak ellenére, hogy komoly felnőtt módjára gondolkodnak, meglepődve tapasztaltam, hogy ha nem kapnak útmutatás, a srácok lefagynak. Nem tudnak kérdezni, nem tudnak kontextust keresni sem az adott témában, sem a pillanatnyi helyzetben.

Amint tollat fognak a kezükbe, a legváltozatosabb figurákkal borítják el az előttük lévő asztallapot, de a mindennapi helyzetek, konfliktusok kezeléséhez szükséges kreativitás hiányzik (?) belőlük. Ahogy annak képessége is, hogy kifejezzék magukat. Nem tudják képviselni az arcukon tükröződő gondolatok sokaságát. Mintha bizonytalanok lennének, hogy érdekel-e az ő mondandójuk bárkit is, vagy képesek-e valóban képviselni az ügyet, ami foglalkoztatja őket. Vajon bennük van megfelelő tudás, vagy hiányzik? Úgy érzem, ott van, de még nem fedezték fel magukban a képességet. Nem tudják, hogyan találhatnák meg a kulcsot, és arról végképp nincs ismeretük, hogyan kellene használni. Vajon ez kinek a mulasztása? Az iskoláé? A szülőé? És hogyan fejleszthető? Például a múzeumpedagógia eszközeivel. Például azáltal, hogy közel kerülhetnek egy-egy műhöz, amit a náluk csak néhány évvel idősebb művészek hoztak létre.

Nem csupán a kiállítótérben, nézőként, hanem akár kézbe is vehetik, egy képzett foglalkozásvezető segítségével elemezhetik, értelmezhetik a műalkotást. Szabadon elmélkedhetnek annak kifejezésmódján, az alkotást formáló gondolaton, témán. Kapnak egy mintát: így is lehet. Eközben, észrevétlenül fejlődik a kommunikációs készségük egyre könnyebben váltják szavakra a gondolataikat. Kifejezhetik a véleményüket, sőt ők maguk is alkotókká válhatnak. Megtölthetnek egy egész kiállítóteret a saját értelmezéseikkel, bármilyen formájú is az: kép, fotó, videó vagy műalkotás. A könnyű beszélgetésnek tűnő, kétórás foglalkozásokból álló sorozat végére – akár tudatosodik bennük, akár nem – megkapják a kulcsot. A május közepén nyíló kiállításon pedig büszkén mutathatják meg a világnak, mit gondolnak az életüket feszegető problémákról. Egyúttal választ kapnak a kérdésre: van-e, akit épp az ő gondolatuk érdekel.

Írta: Vámosi Eszter