Táncházba járni ma divatos dolog, ennek ellenére sokan nem tudják, mit is takar ez a fogalom. Az ötlet a hetvenes években fogalmazódott meg. A Bihari Együttes tagjai úgy gondolták, a táncosok sokkal jobban élvezik a szabad táncot, mint a sokadszor ismételt koreográfiát. Ennek apropóján szervezték meg négy budapesti táncegyüttes részvételével az első táncházat 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc téren. És mivel a néptánchoz élő zene kell, a talpalávalót Sebő Ferenc és Halmos Béla, a népi hangszeres zene legismertebb és legautentikusabb hazai képviselői szolgáltatták. Az esemény nem várt érdeklődést váltott ki, így a Bartók Együttes akkori vezetője úgy gondolta: megnyitja a kapukat az amatőr táncosok előtt is.

A táncházak népszerűsége gyorsan ívelt felfelé, óriási divathullámot, sőt mozgalmat indítva, és egyre több hivatásos néptáncos, népdalénekes és népzenész bukkant fel a hazai kulturális életben.

A táncház pedig a fiatalok egyik legkedveltebb találkozási helye és szórakozási formája lett. Rengeteg lelkes amatőr indult népzenét gyűjteni, sokan a határon túli magyar falvakba is eljuthattak. Dalkörök, zenekarok és táncegyüttesek alakultak. A tánctáboroknak köszönhetően pedig a fiatalok a táncok származási helyén, az idős helybeliektől tanulhatták meg a régió legfontosabb hagyományait.

 A rendszerváltás utáni években a Magyarországról indult mozgalom nemzetközivé lett. A külföldön élő magyar kolóniák megalapították saját táncházaikat, így a népzene és néptánc hagyományait már nemcsak az ország határain belül ápolták, ápolják. A törekvés olyannyira egyedülálló, hogy a táncházmozgalom 2011-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, magát a táncörökség átörökítésének módszerét a "Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe vették fel.

 Mára bebizonyosodott, hogy a néptánc nem csupán egy szűk szubkultúra hobbija, hanem fontos hagyományőrző és -teremtő kezdeményezés. Olyannyira, hogy az idei év tavaszán lekerül a színpadról, kibújik a klubházak falai közül, és sok más népművészeti tárgy között a Műcsarnok kiállításán mutatkozik be a nagyközönségnek. Habár számos intézmény falain belül oktatják a népművészet – így a zene és a tánc – hagyományait, a kiállítótermekbe ritkán jut el a folk kultúra. Az idei Nemzeti Szalon éppen ezért a kézműves mesterek és művészei előtt tiszteleg, egyedülálló módon ötvözve a zenét, a táncot, a kézművességet, az építészetet és a többi  társművészetet. A nem mindennapinak ígérkező, izgalmas kiállítás április 21-től augusztus 31-ig látható a Műcsarnokban.

Írta: Vámosi Eszter