Műcsarnokblog

Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon - Beszélgetés Cseh Lili szobrászművésszel

2020. június 16. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

Cseh Lili szabadjátéka

– Életünk során fura kapcsolódásokba botlunk. A 90’ évek végén és a 2000-es évek elején magas színvonalú angol kiadványokban dolgozhattam. Kulturális híreket szerkesztettem, és igyekeztem sok örömteli kapcsolatokra szert tenni, főként a képzőművészet területén. Ez idő tájt ismertem meg Délceg Katalint, aki létrehozta az egyik legkomolyabb hazai képzőművészeti galériát, a Dovint. Nem lehetett megkerülni, ha Budapestet ajánlottuk akár külföldi, akár magyar érdeklődőknek. Fiatal szobrászként Te is ide tartoztál. Hogyan emlékszel vissza a pályád kezdetére, és mit jelentett akkor egy jelentős galériához tartozni? Inspiráló volt-e a nagyok között lenni?

Örülök, hogy szóba került Katalin neve, tényleg nagyon jól csinálta amit csinált. Sajnos, én azóta sem találkoztam hasonlóval. Egy kollégám szerint az ott 2010-ben bemutatott Pótolható veszteség című kiállításom volt a szakmai életem eddigi csúcspontja. Bár visszatekintve nem ez a kiállítás a legkedvesebb munkám, de szakmai, társadalmi beágyazottságát tekintve van igazság abban, amit mondott: egy kizárólag a kortárs szobrászatra fókuszáló, menő galériában kiállítani, az általam legjobbaknak tartott művészek közé tartozni, hát az elég klassz volt...

– Mindig érdekelt, hogy egy szobrász hogyan választ anyagot a műveihez. Hogyan alakul ki a vonzódás, hogy a kő, a fa, a fém lesz a leginkább neki való?

Az én esetemben nem igazán beszélhetünk preferált anyagról. Általában az ötlet alakítja az anyagválasztást. Elég sokféle anyagot használtam eddig. Persze vannak olyan anyagok, amiknek a megmunkálása különös élvezet számomra. Ezek legtöbbször sok gyakorlást, anyagismeretet követelnek meg. Ilyen pl. a fa, amivel most dolgozom: teljesen más munkamódszert kíván, mint mondjuk egy acéllemez szobor tervezése, kiviteleztetése. De a változatosság is fontos nekem.

01.jpg

 

– Mikor és milyen hatások mentén fordultál a vegyes technikához?

A Szabadjáték kiállításon szereplő munkámnál az elképzelés fontosabb volt, mint az anyag megmunkálásának metódusa. Eredetileg igazi edényekből terveztem, de végül a méret növelése, és a formák szabad  kialakítása miatt kerestem egy formálható anyagot. A többi „talált” tárgy, égethető gyurma, vájling az elkészülés során spontán került be a műbe. Ezzel a nyitott munkamódszerrel több művem is készült már.

02.jpg

– Ha rajtad állna, mi az, amin változtatnál a hazai képzőművészeti életben?

Az én szempontomból talán a legfontosabb, hogy a szobrászat helyzete elég kétségbeejtő. Azok a szoborszerű tárgyak, amik egyre-másra jelennek meg a köztereken, távol állnak a kortárs szobrászattól, pedig ez egy nagyon fontos megnyilvánulási területe lehetne a szakmának. A galériák sem foglalkoznak szívesen szobrokkal, mert macerás, a független helyszíneken pedig sajnos szinte csak a haverok látják a kiállított munkákat. A szobrászat, ugye helyigényes, ennek ellenére sehol nincs igazán helye a szobroknak. Tehát helyet kérnék a jó tündértől a művek számára, a fizikai és társadalmi térben egyaránt.

– Hogyan éled meg, hogy Szurcsik József kurátori munkájának köszönhetően, 200 magyar meghatározó képzőművésszel együtt szerepelsz a Műcsarnokban?

Ezt a kiállítást egy olyan lehetőségnek gondolom, ami – bár kompromisszumokkal teli -, mégis megoldást jelenthet az előbbiekben említett probléma enyhítésére. 

írta: Hangyál Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://mucsarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr115812806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása