Műcsarnokblog

„Azt mondják, az élet tele van meglepetésekkel. És hogy álmaink tényleg valóra válhatnak. Ugyanakkor rémálmaink is.”

(A pletykafészek című filmből)

2019. május 29. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

_sim9128_kicsi.jpg

A Műcsarnok és a Budapest FotóFesztivál közösen hirdetett két nyílt pályázatot, az egyik „Kis történetek, kis titkok” címmel professzionális rövidfilm, míg a másik „Gyermekkori (rém) álmok” címmel fotó kategóriában. Mindkettő apropója David Lynch Small stories / Kis történetek című, Műcsarnok-beli kiállítása volt.

Szinte hihetetlen, de a felhívásokra több, mint 230 pályázati munka érkezett. Az illusztris szakmai zsűri tagjai – Horváth György, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kende János filmoperatőr és Török Ferenc, filmrendező, forgatókönyvíró –  rövidfilmes kategóriában a professzionális filmkészítők, film és média szakon tanuló hallgatók anyagaiból válogattak. A fotó kategória zsűrije: Kocsány Kornél fotográfus, a Budapest FotóFesztivál projekt koordinátora, Somosi Rita művészettörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora és Szarka Klára fotótörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora.
A fotósorozatok, egyéni fotók és videók rangsorolása elég fejtörést is okozott az ítészeknek. Végül megszületett az eredmény, és május 23-án átadták a fődíjat –

a fotó kategória nyertese Bede Kincső Hilda lett.

Románia területén születtél. Mennyire erős a kötődés az otthonodhoz? Milyen inspiráló hatásokat kaptál a szülőföldedtől? Hol tanultál?

Mostanában sokat gondolkodtam, hogy mit jelent számomra az otthon, mit foglal magába, mit kellene éreznem, és rájöttem, hogy én nem helyekhez kötődöm, hanem emberekhez. A szüleimre, nagyszüleimre gondolok, ők nagyon fontosak számomra, ahogy a velük töltött idő is, ezért ha tehetem, gyakran hazautazom egy kis időre. Sok barátom otthon él és ott is tervezi a jövőjét, amit nagyon tisztelek és szépnek látok, de én valahogy nem ez a személyiség vagyok. Középsuli után Kolozsvárra költöztem, ott folytattam a tanulmányaimat, majd ott is diplomáztam mint filmvágó. Valamiért nem sikerült megszeretnem a várost, azt éreztem hogy nagyon bezár. Nekem sokkal nagyobb térre van szükségem, változatosabb impulzusokra ahhoz, hogy meg tudjak nyílni. Nagyon sok barátom van otthon akiket imádok, és tudom, hogy ők is imádnak engem, sok embernek vagyok hálás, mert bizalmat kaptam és felemeltek, de el kellett hagynom az otthonomat ahhoz, hogy majd valamikor az a Kincső lehessek, akiben hiszek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a művészettel?

A suliban tagja voltam a diákszínjátszó csoportnak, nagyon élveztem. Debrecenben előadtunk egy Örkény-egypercesekből összeállított előadást. Emlékszem egy pillanatra, amikor kiléptem a színpadra, és éreztem, hogy mindenki engem figyel. Az a figyelem, az az energia egy olyan állapotot indított el bennem, ami elhitette velem, hogy ami a színpadon történik, az a valóság. Most is ezt érzem, csak kicsit másképpen látom (nyilván), de az a pillanat nagyon érzékennyé és bátorrá tett.

_sim9154_2_kicsi.jpg

2017 óta Budapesten élsz. Mi vonzott ide?

2017-ben csak annyit tudtam, hogy el akarok költözni egy másik országba, vágytam egy más hangulatra, és nem mertem Budapestnél messzebb menni. Még mielőtt a fővárosba költöztem volna, felvételiztem az SZFE filmrendező szakára, ami nem sikerült, de mégis úgy döntöttem, hogy ideköltözöm. Életem egyik legjobb döntése volt. Nagyon nehéz volt az elején, de nagyon megszerettem a várost, és benne önmagamat is. Most a MOME-n tanulok fotográfiát, amit szintén élvezek és szeretek.

Kit tisztelhetünk Pistában, akit a képeiden láthatunk ?

Pista az én nagytatám, akit ezeken a fotókon keresztül sikerült megszeretnem. Ez a mi közös nyelvünk.

_sim9157_kicsi.jpg

David Lynch különös világa miben áll közel hozzád? Hogyan készült a Pista művészete sorozat?

Lynch egy isten. Gyönyörű az életműve, és még mindig alkot. Először a filmjeivel találkoztam (Twin Peaks, Radírfej, A sötétség útja), aztán a festményeivel – talán ezek voltak rám a legnagyobb hatással, illetve nagyon szerettem a Hogyan fogjunk nagy halat? c. könyvét olvasni. Azt szeretem benne, hogy nagyon kíváncsi, és úgy érzem, bármit csinál, az nagyon mélyről jön. Engem nagyon inspirált abban, hogy ne szégyelljem az érzéseimet, gondolataimat, hogy tanuljam meg szeretni ezeket.

Mit kezdhetünk a rémálmainkkal és az álmainkkal?

Engedjük, hogy inspiráljanak. Nekem nagyon durva álmaim vannak, inkább szürreálisak, mint rémálmok. Amióta úgy tekintek ezekre az álmokra, mint belső víziókra, azóta nem félek tőlük, sőt még néha inspiráló is a félelem elengedése.

Fontosak számodra a díjak? Mi változik attól, hogy elnyerted a Műcsarnok és a Budapest FotóFesztivál fotó kategóriájának fődíját?

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fontos. Megtisztelő volt átvenni a díjat, viszont ami igazán boldoggá tesz, és amitől megvagyok picit  illetődve, az az, hogy emberek érdeklődnék az iránt, amit csinálok.

_sim9207-2_kicsi.jpg

írta: Hangyál Judit

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mucsarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr7214867826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása