Fotó: Műcsarnok

1., A pedagógia, a gyerekekkel való foglalkozás, az egyik legszebb, de vélhetően a legnehezebb feladat is. Neked mit jelent a gyerekek közelsége?

Izgalmas kihívást: lehetőséget ad másfél óra konstruktív együttgondolkodásra. Nagyon intenzív, pozitív, felemelő érzés.

2., A művészetpedagógia irá

nyzata az elsők között volt a  reformpedagógiai törekvésekben, ami a későbbi óriási reformtendenciáknak is egyik alapvető elemévé, fontos módszertani eszközévé vált. Mit tehet hozzá a művészetpedagógus egy adott esetben  nagyszerű irodalom-, rajz-, ének- vagy testnevelés tanár munkájához? Mennyiben speciálisabb ez a nevelési irányzat?

Elég ha a Waldorf életkor-specifikus, összefüggéseket kereső integrált foglakozásaira, a zene, mozgás, festés módszertanára gondolunk, vagy épp a környezeti nevelésben megszületett törekvésekre, de említhetjük a művészeti nevelés megkerülhetetlen alakjának, az INDIGÓ csoportot vezető Erdély Miklósnak progresszív instrukcióit a művészeti nevelés terén. Hogy mit tehet hozzá? Helyspecifikus, hiszen minden foglakozás adott helyszínen – rendszerint egy kiállítótérben – valósul meg, és  az aktuális kiállításhoz kötődik. Az iskolán kívüli tanulás sok olyan információval dolgozik, amik az iskolai-tantárgyi követelményeken kívül esnek, de a hasznosságuk, értékük épp olyan fontos; jól érvényesíthető tudást ad, amit a fiatalok a jövőben hasznosítani tudnak. A foglakozások alkalmat adnak ezeknek az ún. iskolán kívüli tudásanyagoknak a megközelítésére, hidat alkot a kötelező tananyag és az egyéb tudások között egy olyan szituációban, ahol az a legjobban érvényesül. Helyzetbe tud hozni akár olyan tanulókat is, akik az iskolai keretek között nem, vagy csak korlátozva mutatják meg képességeiket, tudásukat.

Fotó: Műcsarnok

3.,  A művészetpedagógia alapján a rajz, a festés, a zene, a mozgás és a színjátszás a gyermeki önformálás, önismeret s egyben a másik ember megismerésének sajátos eszközei. Ha jól gondolom, erős empátia fejlesztő hatása is van. Ez elengedhetetlen egy „jól működő” világban.

A diákok számára nagy lehetőség a tapasztalati tanulás (learning by doing), miközben jól érzik magukat. Csoportban  dolgozni jó;  felismerni, hogy egy csoport tudása mindig több mint az egyéné, mivel a tudások összeadódnak. Van, akinek jobban megy a verbalitás, más ügyesebben oldja meg a vizuális feladatokat, vagy a lexikális ismereteit teszi be a közösbe, esetleg a szervezőképességét a hatékonyságért. Az összedolgozás a kulcs, nem utolsó sorban az egymástól tanulás lehetőségét is felkínálja az ilyen típusú foglakozás. Ez a tudás nagyon fontos a problémák felismerésében és a megoldások keresésében. Arról nem is beszélve, hogy a jövő az együttműködéseké, a kreatív, rugalmas, a változásokra jól reagáló együttműködő partnerekből válhatnak a problémamegoldásban sikeres felnőttek, erre kéne kondicionálni a fiatalokat a saját érdekükben. Erre is alkalmas a művészetpedagógia.

4., Sajnos, a közoktatásban a művészeti nevelés nagyon kis mértékben van jelen, ezért fontos lenne a mindennapok részévé tenni ezt a sajátos módszertant. Mi a véleményed arról a szélsőségesnek mondható kijelentésről, hogy a mai iskolarendszer az esztelenség, előítéletek és melléfogások szövevénye, ahol csupán a „gyermek lélekgyilkolása” folyik? A hagyományos iskola teljes mértékben kiöli a gyermek természetes tudásvágyát, megfigyelőképességét, önállóságát?

Rendkívül fontos megőrizni a fiatalok kíváncsiságát, ez az, amivel dolgozni lehet. A felfedező pedagógia – amit a foglakozásokon is gyakorolunk – a gyermekek kíváncsiságára épít, azon keresztül juttatható el hozzájuk az információ.  Ha megszűnik a kíváncsiság, nem kapcsolódnak be, nem élik át a felfedezés örömét, amire minden kiállítás lehetőséget ad, mikor könnyebben, mikor nehezebben. Az Alkoss te is foglakozások törekednek ezt a kíváncsiságot felkelteni és a másfél óra alatt fenn is tartani.

Fotó: Műcsarnok

5., Mit tapasztalsz munkád során: vajon a gyerekkorban megkezdett művészettel való foglalkozás valóban a hétköznapok fölé emeli az embert, a gyereket, és feleletet keres az élet nagy kérdéseire? Úgy gondolom, ezt konkrét módon teszi, érzéki benyomások, vizuális élmények alapján. A művészet, mint a valóság megismerésének sajátos formája, fontos nevelőeszköz is. Elősegíti az élet értékeinek, szépségeinek felfedezését, kellemessé teszi az emberi környezetet, gondolatokat, érzéseket örökít meg kőben, szóban, hangban, színekben.

A művészet kérdéseket tesz fel, ezekre mindenki egyéni módon tud válaszokat adni. A művészetpedagógia célja számomra az, hogy ezeket a kérdéseket felfedezzék a fiatalok, és a maguk egyéni módján találjanak választ rájuk. Jöjjön létre a kapcsolat a művek és a fiatalok között. A véleményük akár pozitív vagy negatív,  a lényeg az,  hogy legyen saját véleményük!  Alakítsák ki, fogalmazzák meg (ezek lehetnek vizuális megoldások, válaszok), vállalják fel a többiek előtt, akár  vitatkozzanak is a látottakról. A véleményformálás jártasságot, a jártasság otthonosságot ad, ami segíti a művek befogadását, feldolgozását, felfedezését és élvezetét.

6., Hogyan kell elképzelni egy ilyen foglalkozás előkészületeit? Hogyan készülsz a legőszintébb és legkritikusabb közönséggel, a gyerekekkel való találkozásra?

Az ismerkedés az új anyaggal az első, majd hozzá kell olvasni rengeteg háttéranyagot, amíg összeáll bennem a kép ahhoz, hogy ki tudjam alakítani, megtervezni a foglakozást, el kell tudjam képzelni, mi milyen hatást fog kiváltani belőlük, mivel kelthetem föl a kíváncsiságukat, és  a legfontosabb: megtalálni azt a motívumot, ami az életkorukhoz, az érdeklődésükhöz, az éppen aktuális állapotukhoz tud kapcsolódni. Természetesen mindent rugalmasan kell kezelni, mert ami az egyik csoportnál bejön, a másik érdeklődését esetleg nem kelti fel annyira, szóval sokszor az improvizáció a megoldás, ami nem tud létrejönni alapos felkészülés nélkül.

Fotó: Műcsarnok

 írta: Hangyál Judit