Huszárik Zoltán - a velünk élő filmes legenda

2018. június 19. - Műcsarnok Kunsthalle Budapest

A 20. századi magyar filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja Huszárik Zoltán. E blog szerzője filmes családban nőtt fel, ahol a filmhez kötődő anekdoták a mindennapok természetes részei voltak. Huszárik Zoltán neve gyakorta felmerült ezekben a történetekben. Amikor megtudtam, hogy júniusban az ő grafikáiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban, nagy örömmel fogtam bele egy kedvcsináló írásába. A sors furcsa játéka, hogy a szerző közeli barátja Huszárik Kata, a rendező lánya. Katával nagy szeretettel gyűjtöttük csokorba Önnek, kedves olvasó, ezt a néhány érdekességet a legendás filmrendező életéből.

 Néhány gondolat Huszárik Zoltán életéről hogy megértsük, honnan indult a legenda.

 Aszódra járt gimnáziumba, a Petőfi Sándor nevét viselő alma materbe.Itt oktatott Schéner Mihály festő, akinek hatása erősen érezhető a filmrendezőre oly jellemző, egyedi és különleges képi világban. Eredetileg balkezes volt, de a kor szokásainak megfelelően átszoktatták jobbkezesnek. Ettől kezdve jobb kézzel írt, de csodálatos grafikáit bal kézzel rajzolta.

Nem egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. Huszárik Zoltán az érettségi után a szegedi orvostudományi egyetemre és a Képzőművészeti Főiskolára is felvételizett. Családját kuláknak bélyegezték, ezért másodév után eltanácsolták, és csak 1959-ben térhetett vissza a Filmművészeti Főiskolára. A főiskolai években tartott kényszerpihenő alatt volt földműves, olajbányász, üzemi dekoratőr, hivatalnok és világosító a filmgyárban. Képzőművészként részt vett a Vajdahunyad vár restaurálásában.

Munkássága mérföldkő a magyar filmtörténetben, noha a rövidfilmjei mellett csupán két játékfilmet készített. Egyik legmeghatározóbb alkotását, az Elégiát 1965-ben forgatta.

A Szindbád, főszerepében Latinovits Zoltánnal, első nagyjátékfilmje volt. Amikor felkérte Sára Sándort operatőrnek, ő a több száz oldalas forgatókönyv láttán az mondta: lehetetlen megvalósítani a filmet. Huszárik azonban ragaszkodott az elképzeléséhez, még azt is megvárta, hogy Sára visszatérjen párizsi ösztöndíjáról.

Csoóri Sándor a rendező halálakor Legendacímmel verset írt hozzá, róla.

Halála után kilenc évvel kapott Kossuth-díjat.

 huszarik_zoltan_alapitvany.jpgForrás: Huszárik Zoltán Alapítvány

A rövid, de annál intenzívebb pálya valóságos legendává emelte Huszárikot. Korai halála tovább szőtte körülötte a titok fátylát. A kulisszák mögé Kata kalauzol bennünket.

- Apám igazi művész volt. A zsenialitás éppúgy ajándék, mint átok. Éppen ezért intenzív és szangvinikus életet élt. Sosem nyugodott.

- A szakmában köztudott volt, hogy két végéről égeti a gyertyát.

- Imádott élni, ugyanakkor ha nem érezte az ihletettséget, akkor megborult. Hullámzott, kellettek a barátok, a társasági élet, hogy oldja a feszültséget vagy megtalálja az ötletet, amit kicsúszni érzett a kezéből.

kulturpart_hu.jpgForrás: Huszárik Zoltán Alapítvány

- Sok anekdota kering róla filmes berkekben. Együtt kutatjuk fel ezeket a következő hetekben. Ízelítőül és ajánlóként mesélsz egyet?

- Persze. Beszélünk majd több egykori kollégájával a Csontváry stábjából, biztos többen is említik majd ezt a sztorit, de ellopom előlük. Taorminán forgattak, és volt egy pillanat, amikor apa megrekedt. Akkoriban egyrészt jóval szigorúbban kezelték a nyersanyagigényeket, elszámolásokat, helyszíneket, technikai szükségleteket; viszont hagyták az alkotót kijönni a gödörből, ha a forgatásnak emiatt állnia is kellett pár napig. Hogy a munka folytatódhasson, hogy ő összeszedhesse magát, állandóan kísérgette a stábból néhány ember. Imádta a gyönyörű ingeket. A városban sétálva egy ruhaüzletre bukkant. Kérte a többieket, hogy várjanak pár percet, amíg beszalad néhány darabért. Teltek a percek, a tízpercek, amikor valakinek gyanús lett, hogy apám felszívódott. Bementek tehát a boltba: apám sehol. Kiderült, hogy a tulajdonossal szövetkezett, aki kiengedte a hátsó ajtón. A naiv kollégák pedig kereshették városszerte, vajon hol iszik a kárukra egy pohár hideg bort.

- Apukám asztalán, amióta az eszemet tudom, volt egy képeslap apudtól. A jó tanácsa így szólt: Az alkoholba nem, csak az életbe lehet belehalni.

- Ez apu, valóban. Csodálatos alkotó volt, és remélem, hogy a június 21-én nyíló kiállításra válogatott grafikák megmutatják a sokszínű személyiségét.

 Írta: Vámosi Eszter

A bejegyzés trackback címe:

https://mucsarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr4414058074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.